9/11 eleven 9/11 eleven

Összeesküvés-elméletek

írta:
Novák Tamás

2008|09|16

Hét éve, 2001. szeptember 11-én reggel New York szürke egén feltűnt az American Airlines 11-es Boeing gépe és a történelem kereke új irányt vett. A XX. század véget ért. Az USA-ban mind a mai napig eleven él a terrortámadások emléke, a két elnökjelölt csütörtökön felfüggesztette a kampányt. Megállapodtak, hogy aznap felhagynak a kampányban kötelező sárdobálással, sőt közös főhajtással emlékeztek az áldozatokról a Ground Zeronál.

N

ew York szerte és persze főleg Manhattanben rendőrörsök, tűzoltókocsik és utcák viselik, azoknak a tűzoltóknak és rendőröknek a nevét, akik a hét éve a terrortámadások alatt  vesztették az életüket.   Itthon a permamens kormányválság alatt fel sem tűnt ez a dátum. Pedig néhány éve még Demszky Gábor külön fénycsóvákkal emlékezett a tragédiára.  

Az Egyesült Államokban a legnépszerűbb teória az „Inside Job” fedőnév alatt fut.
 

Magyarországon a terrortámadás másnapján a Gallup felmérése szerint a lakosság 98 %-a tudott az eseményekről. Mindenki tudja, hogy hol volt akkor. És persze mindenkinek van egy tuti elmélete, hogy mi történt akkor. Nekünk is.

Ön szerint ki állt a szeptember 11-i merénylet mögött?
A CIA
B Vatikán
C Moszad
D Michael Moore
E WTC tulajdonosa

Ha Ön valamelyik választ bekarikázta, akkor Ön ideális ügyfele lehet sámániskoláknak, disztribútori hálózatoknak és természetesen magának a nagy szcientológia egyháznak.  Ez a cikkünk tehát a karikázóknak szól. A cikk száraz lesz és nem lesz benne semmilyen, még soha le nem írt fordulat. Csak az hiszékenység esőfelhőit akarjuk eloszlatni a magunk módján.

De még mielőtt belevágnánk, leszögezzük, természetesen nekünk is van egy kedvenc elméletünk. A kaliforniai Elvis-imitátor és újkeresztény prédikátor Tony Alamo szerint a Vatikán állt a merényletek mögött. II. János Pál pápa azzal az egyértelmű céllal adta ki a parancsot az ikertornyok lerombolására, hogy így összeugrassza a muzulmán világot és az USA-t. A keletkező káoszban pedig a sátán hátán lovagolva idézze meg a poklot a Földön. Hát majdnem sikerült neki...

Vegyük sorba azokat a furcsaságokat, amelyekre építkezve születnek elméletek az ikertornyok lerombolásáról.  

Moszad

Az ikertornyok lerombolása után e-mailek köröztek arról, hogy a Moszad - az izraeli titkosszolgálat - előre értesítette a WTC-ben dolgozó zsidókat, hogy aznap ne menjenek be dolgozni, mert katasztrófa fog történni. Így nekik sikerült megmenekülniük. 
Az ikertornyokban az előre becsültnél valóban kevesebben haltak meg. Szeptember 11-én este, amikor ideiglenes hullaházakat rendeztek be a szomszédos New Jerseyben, Rudolph Gulliani New York polgármestere még tízezres nagyságrendűre becsülte az áldozatok számát. De hála Istennek, nem lett igaza. A két épületben a becsapódás előtt néhány perccel több mint tizenötezren tartózkodtak. De a becsapódás és az összeomlás között eltelt fél órában a tűzoltóknak sikerült az emberek nagy részét evakuálni. Így a legtöbben maguk a mentést végző tűzoltók haltak meg, összesen 343-an. Rajtuk kívül még odaveszett hatvan rendőr. Kétszázan ugrottak ki az ablakokból, közülük a legnevezetesebb a „Falling Man” akiről fotósorozat és dokumentumfilm is készült. A többi áldozat nagy része a repülőgépek becsapódásának pillanatában halt meg. Mások a felső emeleteken tartózkodtak és megpróbáltak kijutni a tetőre, hogy esetlegesen helikopterekkel mentsék ki őket. De a tetőajtó zárva volt. Bár így sem lett volna esélyük a menekülésre, mert a hő és a hatalmas füst miatt a helikopteres mentés elképzelhetetlen volt. Annak ellenére, hogy a WTC-től nem messze több helikopter-állomás is van. A leomló tornyok összesen 2604 embert temettek maguk alá, és mind a mai napig 24 eltűntet tartanak számon.

Inside Job

Az Egyesült Államokban a legnépszerűbb teória az „Inside Job” fedőnév alatt fut. Számtalan honlap, könyv, előadás és rendszeres tüntetés eleveníti fel ezt az elméletet. (Inside job elméletek megtekinthetők itt: 1, 2, 3, 4, 5.) És persze számtalan videó is ezzel foglalkozik a a YouTube-on: Press for Truth, America: Freedom to Fascism, Endgame
Az elmélet lényege, hogy maga a merénylet a CIA jóváhagyásával történt. Vagy legalábbis a titkosszolgálatok tudtak róla, és nem tettek ellene semmit.

Politikai kontroll

Kezdjük az elméleti alapvetéssel. Működő demokráciákban az erőszakszervezetek felett politikai kontroll van. A politikai életnek pedig legalább két oldala van. A két oldal pedig egymást ellenőrzi. Annál a demokraták és a republikánusok sokkal jobban utálják egymást, mintsem megegyezzenek abban sírig tartó hallgatást fogadva, hogy kicsit lerombolják Amerikát. Közösen, ahogy kell.

Megvalósítás

Politikai kontroll és parancs nélkül, egy erőszakszervezeten belül, legyen az még a CIA is, senkinek sincs akkora hatalom a kezében, hogy egy ilyen típusú akciót megszervezzen. Annál jobban kiépítettek az egymást is figyelő szolgálatok. Sőt, pont ez volt a probléma, hogy megosztottak voltak az illetékes szervek és az információk nem megfelelően áramlottak közöttük. Ma már sokkal jobban központosított a hírszerzés és a hírfeldolgozás, így egy megfelelő helyen ülő ember sokkal nagyobb befolyással rendelkezik, mint 2001 előtt.

Motiváció

Gondoljuk el, ki az az elmebeteg, aki kiad egy parancsot, hogy képezzünk ki terroristákat? Ők majd megtámadnak bennünket, aztán utána jobb lesz nekünk. De kiknek? A CIA-nak mint olyannak, vagy a CIA vezetőjének nagyobb fizetése lesz? Sem politikai, sem egyéni emberi motivációja nincs egy ilyen cselekedetnek.
Vagy tegyük fel, ezzel az indokkal akarta megtámadni az Egyesült Államok Afganisztánt. Ezt ennél sokkal egyszerűbb és általánosabb érvek alapján is megtehette volna bármikor. Elég, ha csak Irakra gondolunk. Ha nagyon akarták volna, akkor Irakra és Szaddamra fogják 9/11-et. Ehelyett nem létező tömegpusztító fegyverekkel pöcsöltek. Meg is lett az eredménye.

Vagy Bush maga szervezte az egészet, hogy népszerűbb legyen? Hát akkor biztos nem nézett volna olyan ostobán ki a fejéből, amikor először szóltak neki, hogy baj van és nem olvasgatott volna tovább az óvodásokkal Floridában. És nem az azt követő napokban hagyták volna el az Egyesült Államokat azok a prominens szaúdi klánok, akik üzleti kapcsolatban álltak a Bush családdal (lásd Fahrenheit 9/11).

A 9/11 jelentés

Természetesen, mind a politikai elit, mind a titkosszolgálatok követtek el hibákat a merénylet előtt. Erre a terrortámadásokról szóló bizottsági jelentés is kitér, amelyben fele-fele arányban vettek részt demokraták és republikánusok. A jelentés megállapítja, hogy ha az FBI és a CIA nagyobb figyelemmel és rámenősebben követte volna az eseményeket, esetlegesen elkerülhető lett volna tragédia. Politikai felelőst természetesen nem nevez meg.  Megállapítja, hogy sem a Clinton, sem a Bush adminisztráció nem felelős a bekövetkezett eseményekért. (9/11 Commission)

A bizottság fontos politikai szereplője volt a választásoknak, hiszen a jelentés 2004-ben látott napvilágot. Ezért és az elnagyolt megállapításai miatt is sok támadás érte.  A bizottság gyakorlati vezetője (Executive Director) Philip D. Zelikow nagyon sok szállal kötődött a Bush adminisztrációhoz. Többek között Condoleezza Rice-szal együtt írt könyvet a kilencvenes években.
Természetesen maradtak kérdések a merényletekkel kapcsolatban, főleg a felelősséget illetően, de arról azért szó sincs, hogy egy megrendezett merénylet lett volna.

Sőt, a CIA is belső vizsgálatot indított az ügyben, ahol több nyomozót elmarasztaltak, mert nem tettek meg minden két korábban a CIA látókörébe került terrorista (Nawaf al-Hazmi and Khalid al-Mihdhar) feltartoztatására.

Tőzsdei spekulációk

Néhány nappal a támadás előtt érdekes tőzsdei spekulációk történtek. A WTC-ben irodát bérlő vállalatok, a WTC biztosítói és azon két légitársaság (UA – United Airlines és AA – American Airlines) részvényei ellen irányuló spekulációra fel kellett volna figyelni. Ezen cégek részvényforgalma megtöbbszöröződött (akár a szokásos forgalom tíz-tizenötszörösére). Ennek hátterében az a spekuláció állt, miszerint a cégek részvényeinek értéke néhány napon belül jelentősen esni fog. Független nyomozati szervek felfedezték, hogy a legaktívabb személy a börzei tranzakciókban egy bizonyos A. Krongard nevű úriember, a CIA Executive Directorja, azaz a CIA hivatalban lévő igazgatója, aki számos nagy pénzintézetben rendelkezik jelentős érdekeltségekkel. Forrás itt.

Ezeknek a spekulációknak nem tudtam utánanézni. Ami tény, A. B. Krongard valóban a CIA egyik magas beosztású vezetője volt 2001 és 2004 között. Előtte és utána bankok és kereskedelmi vállaltok élén dolgozott. Sőt, a bátyján keresztül kapcsolatba hozták a Blackwater nevű céggel, ami a világ egyik legnagyobb magánhadserege és többnyire az Egyesült Államoknak végez bérmunkát – jelenleg Irakban. De ennél egyszerűbb módja is van a bennfentes kereskedésnek, valamint a Wall Street szeptember 11-e és szeptember 17-e között zárva volt. Amikor kinyitott, jelentősen esett mindennek az árfolyama. Tehát ebben az ügyben a spekulációt nem nagyon értem. Valamint ha sáros lett volna, akkor nem maradhatott volna 2004-ig a beosztásában. 2004-ben a Blackwaterrel fenntartott kapcsolata miatt kellett távoznia.

WTC új biztonsági főnöke

Gyanús, hogy pont az az ember lett egy nappal a becsapódás előtt a WTC biztonsági főnöke – John Patrick O’Neill – aki FBI-ügynök volt és többször figyelmeztette a főnökeit a világkereskedelmi központot fenyegető veszélyre. Eredménytelenül.

Ez valóban egy szerencsétlen egybeesés volt. O’Neill részt vett az 1993-as WTC elleni merénylet elkövetőinek elfogásában. 1995 óta intenzíven foglalkozott az Al-Kaidával. Sőt, 1998-tól kutatásait Oszama bin Ladenre összpontosította. Mégse őt bízták meg az 1999-es nairobi és kenyai amerikai követségek elleni nyomozással. Bár 2000-ben a USS Cole anyahajó elleni támadás nyomozója ő lett és ideje nagy részét Jemenben töltötte, mégis sok ellenséget szerzett magának az FBI-ban. Elvesztette vagy ellopták a táskáját, benne szigorúan titkos dokumentumait és palmtopját. Nem sokkal később, 2001 augusztusában nyugdíjazták.  2001. szeptember 10-én ment be először dolgozni a WTC-be.

Körözött terroristák nevei az utas listán

Ez valóban elképzelhető volt 2001 előtt. Magam is minden személyi ellenőrzés nélkül szálltam repülőre – belföldi járat – 2000-ben az Egyesült Államokban. Most már ez természetesen nincs így, csak érvényes okmánnyal és beszállókártyával lehet belépni a reptér biztonsági terültére, de 2001 előtt tényleg nem volt semmi kontroll a belföldi járatokon. Mint ahogy a vonatokon sem kérnek igazolványt a jegy mellé.

Nagyon gyorsan közvetített a média

Magyar közvélemény

Érdekes, hogy mit gondoltak idehaza az emberek a terrortámadásról és következményeiről a Gallup szerint 2001 szeptember 12-én.

Miért ne? New York azért kisváros. A hírtévék stúdiói és a WTC taxival legfeljebb tíz percre vannak egymástól. Egy francia filmes csapat pedig épp akkor forgatott a környéken. Ők felvették az első becsapódást, később dokumentumfilmet is készítettek az eseményekből.   
 
Persze vannak még teóriák, amelyek robbanásokról, kitört ablakokról, Larry Silverstein biztosításáról szólnak. A továbbra is a misztikus magyarázatot és összeesküvéseket kereső olvasóink egy sokféleképpen értelmezhető közmondást küldünk: „nem azért fúj a szél, mert mozognak a fák.”

 

Kommentek:

Frontalis lebeny 2008|09|20 17:13:00

Carcinophob beteg is lehet rákos.....

Msmester 2008|09|28 23:04:28

Az összeesküvés elméletek közül talán a legtöbb alappal azok rendelkeznek, amik felvetik, hogy a tornyok (a WTC 1 és 2, de különösen a WTC 7) egy irányított robbantásban kerültek megsemmisítésre.

Cikk itt .

A legérdekesebb a WTC 7-es torony esete, amit nem értek el a repülők, jóval alacsonyabb volt, mint az 1-es és 2-es torony, csak tűzkárokat szenvedett (ami miatt a cikk szerint még sohasem dőlt össze fémszerkezetű toronyház) és mégis összedőlt 5 óra 20 perckor. Mindhárom torony szinte teljesen függőlegesen, önmagába omlott össze, ami az irányított robbantások sajátja (egyes fizikusok és mérnökök szerint máshogy nem is érhető el ilyen hatás, csak robbantással). A WTC 7-et ráadásul egy utca és két másik állva maradt épület (a WTC 5 és 6) is elválasztotta a két ikertoronytól.

Az elméleteket gyengíti, hogy nagyon sok robbanóanyag kell az ilyen robbantáshoz, ami nyilván nem szerelhető fel nyom nélkül és a tervezés akár többnapos munka is lehet. Mindazonáltal tekintélyes fizikusok és mérnökök is vitatták a 9/11 Commission állítását, amely szerint "nem valószínű", hogy irányított robbantást használtak volna bármelyik épület végső megsemmisítése során.

Mindazonáltal a sok kérdés és bizonytalanság Karen Johnsonnak, Arizona republikánus szentáráonak is szemet szúrt, aki John McCaintől az események őszintébb elemzését és új tudományos alapú kivizsgálását kérte.

otaku 2008|09|29 21:09:10

(1) Több mint két órás film is készült a kérdéses pontokról (Loose Change), ami online megnézhető. (2) Az egyik *chanon futott egy reverse meme topic, ahol az egyik legvicesebb bejegyzés a következő volt: Muslims did 9/11.

sceptic 2008|10|01 23:53:56

A south parkban is volt egy remek rész erről :) Ők azt hozták ki, hogy az összeesküvés elméleteket maga a kormány támogatja. Hiszen még mindig jobb, ha az emberek azt hiszik, hogy az ő kezük is benne volt a dologban, mintha azt gondolják, hogy annyira impotensek hogy egy ekkora támadást nem láttak előre.

luis3 2008|10|03 14:52:33

Mindenkinek ajánlom a " Magasba nyúló tornyok (az al Kaida útja)" c. nemrég megjelent könyvet. Tényszerű és izgalmas. És kiderül mekkora faszok ülnek az FBI és CIA számos fontos posztján. Azért ez az O'Neill is nagy figura: a felességén kívül egyszerre futtatott 3 szeretőt különböző városokban, és nem hülyéket, csodálom hogy az FBI-nál nem borult előbb a bili. Szervezőzseni volt, Isten nyugosztalja

fagyöngy 2009|01|21 20:15:58

Igazán meglepő, hogy Pearl Harbour után bárkinek is kétséges, hogy alkalmanként az amcsik mekkora bürokrata faszok. Pár évvel az esemény után voltam a ground zerónál (mellesleg az áldozatok nevét tartalmazó emléktáblák tele vannak weinsteinnekkel, meg sárákkal, na mindegy) Utána a városnéző túra jegyében egy jókora, tömött hátizsákkal elsétáltam az Empire State Buildinghez. Néhány dagadt tirpák posztolt a kapuban géppuskával, meg még páran az előtérben. Mármost bárki átnézte a hátizsákom? Esetleg megkérdezte, hogy tényleg csak piszkos zokni van benne, és mondjuk nem piszkos bomba? Hát egy nagy frászt. Allah dicsőségére egy jókora hátizsákkal a hátamon gond nélkül jöttem-mentem a hitetlenek eme fellegvárába. (Persze lehet, hogy a falba elrejtve mindenféle titkos szenzorok lehettek, amik akkor is bejeleznek, ha magamba káromkodok a 30 dolcsis belépti díj miatt. Mindenesetre csak arra emlékszem, hogy az egyik tirpák elcseszett hangosan rágózott.)

MORFEUS 2009|02|02 22:16:58

Nagyon szép lenne, ha minden úgy történt volna, ahogyan erdetileg eljutott a világ felé és ez az elemzés arról szól: hogy az égadta világon semmi nem történik körülöttünk amire fel kellene figyelnünk. A World Trade Center pedig különösen ilyen ügy...Ha meg véletlenül az annyira kedvelt összeesküvés elmélet valamelyikét támogatja valaki, az már megközelíti a világ ellensége kategóriát? A helyzet az hogy nem azelmélet gyártóknak kellene bizonyítani ez esetben, hanem a sok inkorrekten visszatartott információt kellene a palackból kiengedni... Az egész világ nem lehet egy összeesküvés. AZ INFORMÁCIÓK VISSZATARTÁSA BIZALMATLANSÁGOT SZÜL SZERTE A VILÁGBAN.. Ezt a szempontot nagyon nagy hiba nem figyelembe venni. Remélem senkit nem bántottam meg e pár sorral, de igenis sok minden nem stimmel a világunkban,A számba adott elképzelések legalább annyira gyanúsak, mint a másik oldalról összeesküvés-elméletnek nevezett dolgok....

jala 2009|02|13 14:51:44

Príma hátér infók talállhatók Drábik János Világdemokratúra című könyvében ...(GOLD BOOK kiadó)!

Don Vito 2009|03|16 13:51:53

bezzeg az én időmben nem vót ilyesmi!

Don Vito 2009|03|16 13:51:54

bezzeg az én időmben nem vót ilyesmi!

2009|03|21 12:40:24

Jó lett volna ha valaki erre a pár gondolatra érdemben reagált volna....Mert mintha ez az oldal azt akarná sugallni, hogy a világ túlságosan fantáziagazdag, és miért sértjük meg a Hatalom AGY-PROGRAMOZÁSÁT, MELY NEM MÁS MINT AZT ELHITETNI, HOGY CSAK ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK VANNAK A VILÁGON.....

termát 2009|06|29 22:55:03

Naívak vagytok! Bizony a hatalom rejtve van.. Válaszokat nem találtok semmire, és nem is értitek, hogy hogy működik a világpolitika! Csak annyit mondtok védekezésképpen, hogy összeesküvéselmélet! Előbb-utóbb kiderül az igazság, a liberális világhatalomnak bealkonyult! Erre az antiterorista háborúsdira is israel miatt van szükség! Ha valaki megcáfol egy hazugságfolyamot, az nektek összeesküvéselmélet! Ezt is jól kitalálták, te csak segítetek nekik.. Holokauszt hívők!

termát 2009|06|29 23:16:03

Keressétek vissza, a magyar politikusok mit mondtak a WTC-akció után? Ha jól emélékszem egyvalaki mert mást mondani, nem törődve a "külső nyomással! Egyből lefasisztázták! A történelemben ugyen van véletlen, de látni kell, hogy egy titkos hatalom irányítja, befolyásolja a folyamatokat! Nem azért titkos mert földön kívüli, hanem mert csak úgy érhetik el céljukat, hogy titkolják létezésük is! Emberekről van szó, 2 kezük van és két lábuk.. Miért kellett megölni J.F Kenedit? A kérdés költői! KI az a hibbant aki elhiszi, hogy a titkosszolgálatok nem vettek észre semmit, egy gonosz tetotista a hegyekből írányítja az eseményeket? Ez az igazi összeesküvés-elmélet! Az egész rendszer az emberek naívságára épül! Az agymosásra, a butításra, a hazugságra! Valakik összeesküdtek az emberiség ellen! Valakik uralkodni akarnak az egész világon! Ez az ördög műve! Az előttem szólóval egyetértek!

vladtepesch 2009|07|03 09:19:21

Az ember maga egy összeesküvés! Az anyag és a Szellem (Jóisten) konspirációja a természet ellen!! HA-HA! Sétáltok a shopping centerben a már kissé korpulens anyucival és meglátsz a túloldalon egy 170-es miniszoknyás bombázót. Arra gondolsz, hogy de megb.....nám. Anyuci persze észrevette (anyuci ugyanis mindig mindent észrevesz!), hogy te észrevetted a nagymacskát. Te meg észrevetted, hogy anyuci észrevette, hogy te észrevetted. Ezért félhangosan megjegyzed: némá, mekkora legalább 40-es lába van annak a nőnek ahun la ott! Persze magadban meg azt teszed hozzá, hogy: és milyen kár, hogy nem az én fejem felett kalimpál! Gyerekek! Az ember életének legalább fele rejtett műsor. Ugyan mondja már meg valaki: ez miért lenne másképpen az embercsoportoknál?!?! Alapvetően a rejtett történésekre mindig utólag és mindig abból lehet csak következtetni, ami a felszíni - nyilvános - események után bekövetkezett! WTC - ügyben mi is történt utóbb. Hát meg lett támadva (sic!) Irak. Azt már Irak megtámadása előtt minden józan ember pontosan tudta, hogy Szaddamnak még kéjes álmaiban sincs semmilyen tömegpusztító fegyvere. Colin Powell és bűntársai ennek ellenére simán belehazudtak az emberiség képébe. És lám la: megszállták Irakot és nem találtak semmi ilyesféle fegyvert ott - a mai napig sem. Arról mért nem szól a fáma, hogy a Pentagonba csapódott Boeing-ből semmi, de egyáltalán semmi nem maradt?! Lehet, hogy azért, mert nem is repülőgép volt? Tán csak nem egy raketta? Meg lehet ezt cáfolni? Hát hogyne. Van egy csomó lebontásra ítélt épület a világon, Amerikában meg doszt - oszt van leselejtezésre ítélt repcsi is. Nem túl bonyolult egy automata - robot! - pilótát telepíteni rá, aztán ihaj! Ha nem marad a gépből semmi, akkor oké - nincs összeesküvés. Ha csak egy fecni is marad: akkor gatya van! Az egész ismert emberi történelem tele van hazugsággal, képmutatással, megtévesztéssel, átveréssel! És ezek előbb ugyan nem, de utóbb mindig kiderülnek. "Et tu mi fili Brute?" kérdezte J. Cézár véres habot hörögve - hát erre emlékezzék az, aki szerint WTC 911 esetében nem lehetett összeesküvés.

buga 2010|04|13 11:26:37

Alapjaiban hibás a cikk! Felsorol összeesküvés elméleteket, hogy karikázz, válassz! Majd tudatosan vagy csak elfogultságból egyet ki hagy! A Bin Laden-féle összeesküvés az ugye nem elmélet!? Az tény! Az tény, hogy az afgán tálib hegyi kecskeipásztorok robbogatnak és terrorizálják az USA-t?! Nevetséges!

Szólj hozzá

Név:

Csupa kisbetűvel írja be milyen nap van ma (hétfő, kedd...)!

Komment szövege:

Blogajánló

Pesszimista ország

Olyan országok lakói bizonyulnak nálunk optimistábbnak, mint Etiópia, Afganisztán, Irak. Csupa békés, vidám, gazdag hely.
Kötöttségek nélkül | Fedor

 

EP-választás percről percre a Mandinerrel

EP-választási eredmények Magyarországról, a Felvidékről és Erdélyből a Mandineren.
Mandiner | Mandiner

 

Felvidék választ

Az MKP a 2 EP-mandátuma megőrzésére készül.
Reakció | TuRuL_2k2

 

Cigánykampány Hevesben

Az MCF Roma Összefogás Tarnadobon.
Proszektúra | Proszektura

 

Kampánycsendélet

Az ember kénytelen a pártoskodás helyett értelmes dolgokkal tölteni az idejét.
killtheradical | bs395

 
Híradó reggel szerk. Balogh Ákos Gergely

Magyarok vs. Slotáék 2:1

Szlovákiában 19%-os volt a részvétel. [2 komment]

 
 
 

A lap | Impresszum | Kapcsolat | Médiaajánlat