(...)
Tegnap tudtam meg, hogy a Pozsonyi Kerületi Bíróság helybenhagyta az ítéletet. Ez sem lepett meg. A bíróság úgy hozta meg a döntését, hogy figyelembe sem vette a bizonyítékunkat – egy hangfelvételt, amelyen a közvetlen felettesem elmondta, hogy azért bocsátottak el a múzeumból, mert interjút adtam a Magyar Hírlapnak.
Ha össze kellene foglalnom, mit érzek, azt mondanám: nem vagyok csalódott. Inkább szomorú vagyok amiatt, hogy 2026-ban ilyen a demokrácia és az igazságszolgáltatás Szlovákiában. És mérhetetlenül szomorú vagyok amiatt is, hogy a szlovákok képtelenek túllépni a saját árnyékukon. Képtelenek megszabadulni a komplexusaiktól és a frusztrációiktól. Képtelenek megnyílni a magyarok felé. Őszintén és mélységesen sajnálom őket...
Sajnos azonban a viselkedésükön nem csodálkozom. Ez a tolvaj tipikus viselkedése: tudja, hogy egy olyan ellopott területen él, amelyet a magyaroktól vett el, ezért nem érzi jól magát ettől, és ráadásul még gyűlölni is fogja azokat, akiktől elvette. Az 1920-as évek óta semmi sem változott. Egyesek számára ez a kijelentés talán keménynek tűnhet, de higgyék el: az igazságon és többéves levéltári kutatáson alapul:
Az első Csehszlovák Köztársaság létezésének egyik alapja és egyik fő mozgatórugója a magyarokkal és a németekkel szembeni gyűlölet volt – és ez sajnos mind a mai napig megmaradt. Semmi sem változott.
Kedves szlovákok! Amíg nem léptek ki a saját árnyékotokból, amíg nem szabadultok meg a magyarokkal szembeni gyűlölettől és a sovinizmusotoktól, addig az életetekben semmi sem fog megváltozni. És még kevésbé várjatok engedményeket a magyaroktól...
(...)