Javítana-e az ország helyzetén Gyurcsány gyors távozása? (2009)

Nem egyszerű dolog egy olyan publicisztikára reagálni, melynek fő üzenete a magyar politikai nyilvánosságban már évek óta élő paradoxon: nevezetesen, a miniszterelnök tehet mindenről, s annak ellenkezőjéről is. Ezt pedig még annak ellenére is érdemes fenntartásokkal kezelnünk, hogy már-már közhelyszerű megállapítás a politika perszonalizációjának ezredfordulós jelensége.

Gavra Gábor írásának fő üzenete, hogy azért száll olyan alacsonyan a forint, mert jelenleg Gyurcsány Ferencnek hívják a miniszterelnököt. A szerző egyrészt amellett érvel, hogy a forint-euró-árfolyamot alapjaiban határozza meg e tény, nevezetesen, hogy egy, a parlamentben kisebbségben lévő miniszterelnökünk van. Noha feltételezem, okkal kételkedhetünk abban, hogy az a nemzetközi befektetői kör, amelyiknek a tevékenysége - tetszik, nem tetszik, de - alapjaiban határozza meg a nemzeti valuta árfolyamát, valóban tisztában van a hazai belpolitika részleteivel. 

Nevezetesen, tudják, ki a miniszterelnök, annak per pillanat milyen parlamenti támogatottsága van, és e két tényező hogyan tud, vagy éppen nem tud működni a hazai közjogi és politikai rendszerben. Ezen apró részlettel most ne törődjünk, vegyük úgy, hogy szerencsés emberek ők, hiszen teljes egészében képben vannak a magyar belpolitika mindennapos alakulását illetően. Térjünk vissza a publicista állításának első felére: azért zuhan a forint, mert Gyurcsány nem mond le, és mára teljességgel hiteltelenné vált a nemzetközi porondon, már senki nem veszi őt komolyan, háromszor kell bemennie egy ajtón, hogy egyszer észrevegyék.

Az állítás második része pedig úgy szól, hogy azért is zuhan a forint, mert a miniszterelnök összevissza beszél mindenféléket, és lám, milyen jó, ha egy napra némaságot fogad: egyből stabilizálódik az a bűvös árfolyam. Talán érezhető, hogy ez a megállapítás teljességgel ellentétes az előzővel: a miniszterelnököt már senki nem veszi komolyan, de ha egy napig nem locsog összevissza mindenféléket reformról és válságkezelésről, egyből erősebb lesz a forint. Mert ugyan a kutya se figyel már rá, azazhogy mégis, sőt, nagyon is: mert már egynapos némaság is, lám, micsoda hatást ér el a nemzetközi piacokon.

A miniszterelnök megszólalása és a nemzeti valuta árfolyama közötti összefüggések tudományos vizsgálata szép szakmai kihívás lehet a társadalomtudományok és a közgazdaságtan berkeiben. Ha azonban publicisztikáról van szó, joggal lehet feltenni a következő kérdést: hogy lehet az, hogy amikor 2008 júliusában az ugyancsak kisebbségi kormányt vezető, nem kevésbé beszédes Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt 230-as euró-árfolyammal próbáltuk túlélni a nyári kánikulát, azok a szerzők, akik most a miniszterelnök szájmozgásához kötik nemzeti valutánk mélyrepülését, nem írtak nevezett politikus hangképző szerveinek forinterősítő hatásairól?

A szerző további kritikai észrevételei a kormányfő felé nem újak, ezeket már hónapok óta hallani lehet. Arról, hogy ki és miért áldozta fel a koalíciót, kár vitatkozni, ahány szereplő és elemző, annyi értelmezés. Az is sok helyről elhangzott, hogy nem a magyar költségvetés az egyetlen, mely a jelenleg tapasztalhatónál optimistább kilátásokkal számolt - az általában megfellebbezhetetlennek ítélt Európai Bizottság is igen gyorsan módosított 2009-re vonatkozó előrejelzésein. És persze támadható a miniszterelnök azért is, mert 2008 októbere, vagyis a Nemzeti Csúcs összehívása óta egyeztetéseket folytat, ahelyett, hogy kormányozna és válságot kezelne. Előtte és utána támadjuk azzal, hogy miért nem egyeztet senkivel. E két kritikát érdemes megfelelő ritmusban váltani, leginkább a miniszterelnökhöz igazítva: ha egyeztet, vagy szeretne, tegyük ezt szóvá - ha pedig nem egyeztet, akkor erre panaszkodjunk.

Természetesen mindenki úgy ítéli meg a miniszterelnököt és válságkezelési politikáját, ahogy neki tetszik, de egyetlen alapvető dologról érdemes nem elfeledkezni: nem a válság, és nem a miniszterelnök felelős azért, hogy az elmúlt 20 évben számos kérdésben képtelenek voltunk a tabutémákat érdemben napirendre venni. Maszatolás folyt persze, kisebb parlamentről, önkormányzati reformról, igazságosabb szociálpolitikáról - de az elmúlt évek pontosan azt mutatták meg, hogy még a 2006-os finanszírozási krízis sem volt elég ijesztő ahhoz, hogy a parlament kétharmados többsége érdemi lépéseket tegyen egy működőképesebb ország körvonalainak felvázolása érdekében. Márpedig Magyarország olyan parlamentáris köztársaság, ahol a most ismét mindenki által (?) áhított reformok nem annyira a kormány elszántságán, hanem alapvetően a mindenkori parlament józan belátásán múlnak. Van, ami a kormányon múlik - és azt kérjük számon a kormányon, személyesen a kormányfőn is. De nagyon sok dolog, mondhatni, a magyar gazdaság és társadalom állapotának egésze nem róható fel kizárólag a jelenlegi miniszterelnök kontójára.

A nyilvánosságban mérvadónak tekintett gazdasági szakértők, a Magyar Nemzeti Bank elnökével az élen most ismét a reformok elodázhatatlanságával érvelnek. A fő problémának ebből a szempontból nem annyira a miniszterelnök beszélőkéje, hanem a politikai elit egészének reformok iránti elkötelezettsége tűnik. Ha erre lenne készség a parlamentben, és bármilyen lépéssel szemben valóban csakis a miniszterelnök személye az egyetlen akadály, már rég összeállhatott volna az anti-gyurcsányi többség. Hogy ez nem történt meg, annak a jele, hogy azt a másfél évet, amit a szerző agóniaként tüntet fel, valahogy senkinek sem akaródzik magára vállalni. Vagy azért, mert nem igazán tudja, ő mit és hogyan tenne - vagy pedig azért, mert már tudja ugyan, de egyelőre nem érdeke mindezt megosztani a nagyérdeművel. 

A magyar gazdaság és társadalom állapota nem fog egyik napról a másikra csak azért erőteljes javulást mutatni, mert új parlament és/vagy másik kormányfő lesz, ilyet senki nem gondolhat komolyan. És érezzen bármit a miniszterelnök iránt, ha a ráció felett az indulat lesz úrrá, rövid távon a minőségi újságírás, hosszabb távon pedig a csakis józan helyzetértékelésekre építhető válságból való közös továbblépés látja kárát. Bármennyire is nehéz, és gondoljunk bármit is a kormányfőről, érdemes lenne elfogadni, hogy a jelenlegi forintárfolyam nem a miniszterelnöknek, hanem Magyarország egészének szól. Ezért függetlenül attól, hogy Gyurcsány beszél vagy hallgat, a piacok a mostani árfolyammal minden eddiginél érthetőbb módon azt üzenik a magyar politika egészének: reform vagy bukás. Bárkiről legyen is szó.

Unger Anna
politológus
(Hírszerző, 2009)