A Közelkép adásában Gavra Gábor beszélget Schiffer Andrással. A közel ötvenperces műsor két fő témája a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal vezetőjének kiválasztása, illetve a magyar politikai közbeszéd eldurvulása és annak társadalmi következményei.
Schiffer alapvetően hibás konstrukciónak tartja az új vagyonvisszaszerzési hivatalt. Szerinte az ügyészséggel párhuzamos, rendkívüli jogosítványokkal rendelkező „szuperhatóság” létrehozása veszélyes, mert politikai eszközzé válhat, és külső érdekek beavatkozásának is teret nyithat. Úgy véli, a korrupciós és vagyonvisszaszerzési feladatokat egy számonkérhető, megfelelően átalakított ügyészségnek kellene ellátnia. A román korrupcióellenes ügyészség, a DNA példáját arra használja, hogy bemutassa: egy ilyen szervezet önálló politikai szereplővé nőhet, és szelektíven léphet fel bizonyos politikusokkal szemben.
A hivatal vezetőjelöltjei közül Ligeti Miklóst felkészült, régóta korrupcióellenes ügyekkel foglalkozó jogásznak nevezi, bár problémásnak tartja, hogy egy külföldről is finanszírozott szervezet éléről kerülhetne közhatalmi pozícióba. Unger Anna és a visszalépett Jancsics Dávid esetében elsősorban azt kifogásolja, hogy egy ilyen, ügyészségi jellegű szerv vezetőjénél szerinte alapvető követelmény volna a jogi végzettség.
Különösen élesen bírálja a Tisza által jelölt, magyar–kanadai kettős állampolgár Sárvári Nicolast. Schiffer szerint aggályos a kettős állampolgársága, szakmai alkalmassága, valamint az általa képviselt DE akcióközösség finanszírozásának és működésének átláthatósága. A jelölést külföldi befolyás jelének tekinti, bár ezt a műsorban nem támasztja alá konkrét bizonyítékokkal. Felveti azt a lehetőséget is, hogy Sárvári jelölése csak politikai elterelés, és a folyamat végén mégis Ligeti Miklós kerülhet a hivatal élére.
Schiffer szerint a Tisza nem hagyományos, demokratikusan szerveződő párt, hanem szűk vezetői kör által irányított politikai márka. A képviselőknek és a párttagoknak szerinte nincs érdemi befolyásuk a programra, a személyi döntésekre vagy a szervezet irányára. Ezt demokratikus szempontból súlyos problémának tartja: állítása szerint a frakció viták nélkül, vezényszóra fogadja el a vezetés döntéseit. A Tisza működését ebből következően még a fegyelmezetten irányított Fidesz-frakciónál is centralizáltabbnak látja.
A beszélgetés második felének kiindulópontja, hogy Kövér László egy rendezvényen nem fogott kezet Kőszegi Krisztiánnal. Schiffer szerint Kövér közjogi szerepéből következően helytelenül járt el: volt házelnökként az intézmény tekintélyét kellett volna képviselnie, és el kellett volna fogadnia a kézfogást. Emberileg azonban érthetőnek tartja a gesztust, mert szerinte a Tisza politikusai és támogatói korábban súlyosan sértegették Kövért, Sulyok Tamást és mindazokat, akik nem azonosulnak maradéktalanul a párttal.
Schiffer a „Tisza-szekta” kifejezéssel azt a politikai közeget írja le, amelyben szerinte már nem nézetek vitája folyik. Aki kritikát fogalmaz meg, azt nem érvekkel próbálják meggyőzni, hanem erkölcsileg diszkreditálják: fideszesnek, megvásároltnak, bűnözők támogatójának vagy árulónak bélyegzik. Saját példákat is említ: régi baráti és rokoni kapcsolatai romlottak meg azért, mert nem viszonyul feltétlen rajongással Magyar Péterhez és a Tiszához.
A címben említett „súlyos következmények” Schiffer szerint elsősorban emberi és társadalmi természetűek. A politikai táborok közötti ellenségeskedés családi, baráti és munkahelyi kapcsolatokat tesz tönkre, amelyek később, a politikai viszonyok megváltozásával sem feltétlenül állíthatók helyre. Emellett attól tart, hogy a folyamatos megbélyegzés és agresszív mozgósítás kölcsönös indulatokat, végső esetben erőszakot válthat ki.
A beszélgetés végén ugyanakkor elismeri, hogy a kialakult politikai pszichózisért nem kizárólag a Tisza felelős. Schiffer szerint a Fidesz–Rogán-féle kormánypropaganda és a korábbi „O1G” típusú ellenzéki kommunikáció közösen készítette elő a jelenlegi légkört. A 2002-es politikai megosztottsághoz képest a minőségi különbséget a közösségi média jelenti: a politika ma valóságshow-ként működik, rövid élményekre, ellenségképekre és személyes támadásokra épül. Schiffer fő állítása ezért az, hogy a közösségi médiában kimondott vagy támogatott sértések nem maradnak a virtuális térben, hanem tartósan átalakítják a valódi emberi kapcsolatokat.