A forradalom türelmetlen és könyörtelen.
Türelmetlen, mert minden egyes nap a megdönteni szándékolt rendszer továbbélésétől, visszatérésétől tart. Ezért nincs ideje várni. És könyörtelen, mert végleges megoldást akar. Nem köthet kompromisszumot azzal, amit meg akar semmisíteni. Előbb vág, és csak azután mér.
A küzdelem maga eltarthat hónapokig, akár évekig. De a szakítás, a fordulat csak egy pillanata lehet. Az a pillanat, amikor a régi hatalom megbukott, az új felhatalmazása pedig megtörtént. Onnantól viszont a forradalmi tömeg már nem vár, hanem gyors eredményt követel. Szakítani akar a múlttal, éppen ezért nem éri be annak hajlítgatásával, javítgatásával.
A forradalom radikális. Ha nem az, akkor nem forradalom. Nem fér meg benne egymás mellett az új rend és a megdöntött múlt politikai legitimációja.
A rendszerváltás is forradalom?
Van benne valami forradalmi. Új legitimációt teremt, megszakítja a politikai rend – mi több, a történelmi idő – folytonosságát, és azt ígéri, hogy ami ezután következik, az már nem a korábbi világ folytatása.
Ráadásul létezik forradalmi kormányzás is. Igaz, csak átmeneti időre. Mert a forradalmat, ahogy a rendszerváltást is, előbb-utóbb konszolidálni kell. Csakhogy a konszolidáció szükségképpen kompromisszum, abban pedig a tömeg az árulás lehetőségét látja.
Aki azt megelőzően akar konszolidálni, mint amikor a tömegek szimbolikus követelései már teljesültek, az könnyen árulónak tűnhet, és a sorsa az árulókét fogja osztani.
Ha viszont a konszolidáció nem sikerül, akkor a forradalom végül felfalja önmagát.
Előbb azonban a saját vezetőit.