Még Gombaszögön találkoztam Ahmet Tarik Caskurlu török és Pálosfalvi Tamás magyar történészekkel, és utána a hazaúton volt alkalmam tanulni tőlük. Egerben is megálltunk, ld. fotó, a minaretnél és a várnál, a török kolléga kérésére.
A harcot, amelyet őseink vívtak (lehet, az én őseim is Egernél, mert Eger környéki gyökerű a családunk) békévé oldotta az emlékezés.
Bár azt elmondtam Ahmetnek, hogy miközben a minaret áll, megannyi magyar templom, kolostor csupán kőhalom ma, egykor virágzó falvak százai helyén máig puszta van, hogy 2026-ra sem állt helyre sok helyen az a településhálózat az Alföldön, ami 1526 előtt volt, hogy
megannyi helyről kipusztult a magyarság örökre, hogy szerbek, románok, szlovákok, németek telepedjenek a romokra az újjáépítés évszázadában.
Szóval Gombaszögről hazajövet a török hadtörténész egy dolgot mondott nekem, ami szerintem mindennél jobban megmutatja a valóságot - hogy mennyi esélye volt hosszabb távon Magyarországnak a kor Oszmán Birodalma ellen...
Mohács előtt négy évvel Szulejmán bevette Rodoszt.
Az hosszú ostrom 1522. június 26-ától december 22-éig tartott, a török sereg, hatalmas túlerőben volt, 400 hajó, 100 000+ harcos, a Johanniták 6700 védője ellen. A szultán irányította az ostromot, és nem kímélte katonái életét.
60 000, ismétlem, 60 000 török halt meg a harcban és betegségben, a sereg több mint fele. Ennyit simán elviselt a birodalom, a török hadtörténész szerint Szulejmánt az sem álította volna meg, ha még nagyobb a veszteség. Nem érdekelte, a cél érdekelte.
60 000 halott nem számított.
Ez a 60 ezer több mint kétszerese annak a létszámnak, amit Magyarország ki tudott állítani a mohácsi síkon - és az a 25-28000 katona egyébként a korabeli Európában hatalmas teljesítmény volt.
Szóval Szulejmán elveszít 60 000 katonát, aztán 4 évvel később simán kiállít egy újabb közel 100 000-res sereget. Mi van, ha Mohácsnál vereséget szenved és elveszít 60 ezer katonát? Szomorú lesz, sirdogál és nem jön többet? Nem is Magyarországot akarta egyébként, nem ez volt az ambíció, hanem először Bécs, utána pedig Róma, mert a Római Birodalom örökösének tekintette magát, világhódítónak.
A kor szuperhatalma számára olyan erőforrások álltak rendelkezésre, amelyekkel Magyarország egyszerűen nem versenyezhetett.
Nekünk Mohács után nem volt újabb közel 30 ezer katonánk, a törökök újra és újra ki tudtak állítani 80-100 000 fős seregeket.
Végleg és radikálisan szakítani kell a kizárólag tragédiára, a vélt vagy valós saját hibákra összpontosító, korábbi egyoldalú narratívákkal. Megosztottság? A malemukoktól kezdve a Krími tatár kánságig, Bizáncig hatalmas erők buktak el a törökökkel szemben, akik Marokkótól a mai Jemenig és Iránig tartó világbirodalmat építettek ki. Mindenki “megosztott” volt? Nagy államok tucatjai? Ennyi a magyarázat? Mekkora butaság már ez? Most ahogy olvasgatok látom hogy 1570-ben török csapatok még az indiai Goa ostromában is részt vettek - Szigetvár ostoma után négy évvel.
Szigetvár és az indiai Goa közötti távolság légvonalban 6210 kilométer.
6210 kilométer, ízlelgessék ezt.
Még mai világban is óriási teljesítmény, ilyen erőprojekcióra ma csak az Egyesült Államok képes - a korabeli Oszmán Birodalom hadigépezete bizony egy globális szuperhatalom hadserege volt, amivel egy regionális középhatalom küzdött,
mert a Magyar Királyság bár erős volt, nem volt még nagyhatalom sem.
Franciaország lakossága 1526-ban 15 millió körül volt, az Oszmán Birodalomé is, a magyar 4 millió.
Mohácsnál a magyar sereg hősies harcban egy sokkal nagyobb erővel szemben bukott el. Ott veszett a magyar elit nagy része, akik személyükben mentek el harcolni a hazáért, a kisnemes Árva megyéből, a Tátrától északra, aki semmit sem élt meg a török dúlásokból ugyanúgy, mint a déli végek katonái, akiknek már a dédapja is küzdött az oszmán túlerő ellen. Mohács közel másfél évszázad harc és pusztítás után jött el, és már előtte jórészt elpusztult a Szerémség egykori magyar településhálózata, megtizedelődött a Délvidék.
Mohácsnál egyébként nem voltunk egyedül. Köszönet a Szentszéknek, Lengyelországnak, valamint a Német-Római Birodalomnak, akik segítették a harcot, ekkor is, és akik nélkül 150 évvel nem sikerül visszavenni az országot, mert a magyar-osztrák erőforrások arra 1683 után sem lettek volna elégségesek.
Dicsőség Tomori Pálnak, II. Lajosnak, Mohács hőseinek, akik mindent megtettek, ami emberileg lehetséges volt, és életüket adták a hazáért.