2020 augusztusában a Diákhitel Központ Zrt. akkori vezérigazgatója nagy médiakörútra indult. Interjút adott a Figyelőnek, a Demokratának, a két hetilap címlapján hozta a Magyar Péterrel készült beszélgetést. Azokban a napokban készült egy harmadik címlapinterjú is a cégvezetővel, ez azonban nem jelent meg soha. Mi történt?
A Mandinertől Szalai Laura, a nyomtatott lap akkori szerkesztője beszélgetett Magyar Péterrel a Diákhitel Központ irodájában. Az interjút követően visszaküldte a szöveget az alanynak – ezután vett váratlan fordulatot a történet. A Diákhitel-vezér ezzel a felütéssel indította válaszlevelét, amihez egy, az utolsó válaszig és kérdésig(!) átírt szövegverziót csatolt: Nagyon sajnálom, de eredeti formájában részemről az interjú nem vállalható. Beszélek Zolival, de azért neked is leírom indokaimat röviden.
Kivételesen hasznos politikai termék
Ezután hosszan sorolta a sérelmeit, és azt, hogy a kérdések szerinte miért nem feleltek meg a Mandinertől elvárható, kormánypárti politikai iránynak:
8 kérdésből 4 negatív felütéssel közelíti meg a diákhitelezést, miközben az azon kevés politikai termék közé tartozik, amelyek mindenki által elismerten hasznosak.
(...) biztos, hogy ezt kell fejtegetni a Mandiner hasábjain? Nem arról kellene inkább beszélni, hogy mennyi mindent tett a kormány az elmúlt évek során (...)?
A negatív kérdések mellett van 2 indifferens és talán kettő releváns és az egész interjú olyan kissé mint egy rendőrségi jegyzőkönyv. Nem vitatom, hogy ezek a mondatok hangzottak el, de sajnos, ami szóban elfogadható, az írásban sokszor pongyolának és összefüggéstelennek hat.
De kár is szemezgetni belőle, egyszerűbb, ha beidézzük Magyar Péter teljes emailjét:
Feladó: Magyar Péter dr. <Magyar.Peter@diakhitel.hu>
Date: 2020. aug. 19., Sze, 16:26
Subject: RE: Mandiner-interjú
To: Laura Szalai <sz*****.l*******@gmail.com>, Sz************* K****** <sz********.k*****@diakhitel.hu>Kedves Laura,
Nagyon sajnálom, de eredeti formájában részemről az interjú nem vállalható. Beszélek Zolival, de azért neked is leírom indokaimat röviden:
- 8 kérdésből 4 negatív felütéssel közelíti meg a diákhitelezést, miközben az azon kevés politikai termék közé tartozik, amelyek mindenki által elismerten hasznosak. Nem hiszem, hogy arról kellene szóljon egy interjú, hogy én próbálok tényekkel nem alátámasztott prekoncepciókat cáfolni (honnan gondolod például, hogy a többség fejében egyenlő a diákhitel a biztos eladósodottsággal? van erre vmilyen felmérésed?)
- honnan veszed, hogy nincsenek kevesen, akik hosszú időre eladósodnak? a tények pont ennek az ellenkezőjét mutatják. feltétlenül rossz egyébként kamatmentes hitellel eladósodni 4 %-os inflációs környezetben, 5 %-os állampapír hozzam mellett?
- Németországban több diákhitel rendszer működik (tartományonként eltérő) és nem igaz, hogy minden külföldi diák felvehet diákhitelt. De, ha igaz is lenne, ez miért fontos a magyar olvasók (diákok) szempontjából?
- való igaz, hogy még mindig magas a felsőoktatási lemorzsolódás (részben anyagi okok miatt), de biztos, hogy ezt kell fejtegetni a Mandiner hasábjain? Nem arról kellene inkább beszélni, hogy mennyi mindent tett a kormány az elmúlt évek során, hogy mindenki a tehetségének megfelelő oktatásban részesűljön?
- Biztos, hogy arról kell írni, hogy milyen sok diák veszítette el a munkáját, nem arról, hogy a kormány rögtön több döntést is hozott (Európában elsőként és talán a legkomplexebb csomaggal), hogy segítsen?
- hogy illeszkedik az interjúba a diákhitel 1 felhasználásáról feltett kérdés?
- az egész interjú apropóját az adta, hogy 20 év után hatalmas lépésként kiterjeszti a kormány a diákhitelezést a szak- és felnőttképzés területére, ezzel megduplázva a rendszert és újabb többszázezer embernek segítve. Biztos, hogy az utolsó egy rövid kérdésnek kell erről szólnia?
Összességében én úgy látom, hogy eredeti formájában az interjú indokolatlanul negatív színben tünteti fel a hallgatói hitelezést, amely az első Orbán-kormány egyik legfontosabb és legsikeresebb politikai terméke volt. A negatív kérdések mellett van 2 indifferens és talán kettő releváns és az egész interjú olyan kissé mint egy rendőrségi jegyzőkönyv. Nem vitatom, hogy ezek a mondatok hangzottak el, de sajnos, ami szóban elfogadható, az írásban sokszor pongyolának és összefüggéstelennek hat. Pont ezért vettem a fáradtságot arra, hogy egy koherens anyagot alakítsak belőle. Sajnálom, hogy ez számotokra probléma.
Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a Figyelőben és a Demokratában ma megjelent címlap interjúimat (vagy a múlt heti Magyar Nemzet és Magyar Hírlap interjúkat), azokat jó szívvel tudom vállalni és úgy gondolom, hogy azok az anyagok kellően informatívak és nem siker propagandaként hatnak, de beszámolnak az egyébként tényleg egyedülálló magyar modell eredményeiről és a diákok előtt álló lehetőségekről.
Üdvözlettel,
Magyar Péter
A lekezelő hangvételű levél mellé csatolta a szerinte helyes, az utolsó betűig átírt interjút. Még a kérdések helyett is újakat írt. A korrektúrázott szöveg (amit teljes terjedelmében itt olvashat el) így nézett ki:
Hat évvel később...
Az interjú végül nem jelent meg a nyomtatott lapban, se 2020 augusztusában, se később. Magyar Péter miniszterelnökként először egy június 15-i parlamenti felszólalásában foglalkozott a Mandinerrel, ekkora azt mondta, hogy „a Mandiner című vicclap most már az államhoz kerül, és mi leszünk a kiadói, nekünk kell majd meghatározni azt a tartalmat, amit ott le fognak adni”:
2026 nyarán megszűnt a Mandiner nyomtatott kiadása. Szeptember elején a miniszterelnök a Facebookon jelentette be diadalmasan, hogy a kormány leállította az MCC-portfólió részeként hozzá került Mandiner finanszírozását. Aztán annak is külön posztot szentelt, hogy már nem frissül a Mandiner oldala, azt azonban elhallgatta, hogy ezt már az új cégvezető rendelte el telefonos kormányzati utasításra.
Végül álljon itt egy soha-meg-nem-jelenő Mandiner-címlap 2020 augusztusa és az új diákhitel-termék emlékére:
