Gömör számomra nemcsak egy földrajzi hely, hanem egy életérzés. Van egy erős megtartó ereje. Ritmusa lassabb és gyönyörű a természet, több tere van az emberi kapcsolatoknak. A gömöri emberekben nyitottság van. Ez a közeg nagyon meghatározta azt, ahogyan a világhoz viszonyulok. Egy lakótelepen nőttem fel Rozsnyón, a 80-as évek végén, a 90-es évek elején épült körülöttünk a világ: betoncsövek és vasrudak között játszottunk. Minden bérház tele volt gyerekekkel, sok volt a közös játék, az együtt töltött idő.
Ez egy természetesen kétnyelvű közeg volt. Szlovákul is beszéltem, de nagyon erős élményként maradt meg bennem az, amikor egy szlovákul beszélő gyerekről kiderült, hogy tud magyarul is. Onnantól ösztönösen magyarul szóltam hozzá, és mindig egy kicsit „hazatalálás” érzése volt.
A hat évvel idősebb bátyám a város legnagyobb lakótelepén járt szlovák iskolába. Ő maga is támogatta annak idején, hogy én magyar iskolába járjak, mert úgy látta, hogy ott sokkal összetartóbb közösség alakul ki. Egy kedves családi történet, hogy még a nevemet, a Csillát is tőle kaptam – és talán nem véletlen, hogy később csillagász lett belőle (Werner Norbert asztrofizikus). Valahogy mindig úgy éreztem, hogy Rozsnyón ez a kétnyelvűség nagyon meghatározó, és sokakat nyitottabbá tesz egymás felé. Két nyelv, két kultúra természetes módon volt jelen a mindennapokban, és én ezt inkább gazdagságként éltem meg, nem pedig választóvonalat láttam benne. Természetesen voltak érzékenyebb helyzetek, megjegyzések, talán kisebbségi érzés is, de visszatekintve azt érzem, hogy ezek inkább empatikusabbá, érzékenyebbé tettek.
(...)
A jóga-kereszténység szembeállítása szerintem olyan felesleges, mit a szlovák-magyar viszály. A jóga nem vallás, hanem megtanít szeretni önmagunkat és az isteni szikrát. Ha nem szeretjük magunkat, hogyan szeressük a felebarátunkat?! Ezért pont az ellenkezőjét gondolom: a jóga és a hit egymást támogatják.