(...)
Ma már nem félek a vihartól, az árulástól félek. Számomra az árulás, ami leginkább megmozdítja az „alvilágot”. Azt hiszem, árulásra csak az ember képes. Nem láttam még madáranyát, amelyik tudatosan, a fészkében összebújó fiókáihoz vezette volna a kígyót: itt vannak, egyed őket, csak én hadd meneküljek.
Az emberi történelem az árulások történelme. Eddig viszont az árulókat megvetéssel nézte a normális többség. Most olyan világ jött, amikor az árulás erény, dicsőség, kérkedni kell és lehet vele, az árulók büszkén viselik bélyegüket. Némelyikből miniszterelnök lesz, miniszter, államtitkár. Mások csak egy kis pénzért tartják a markukat. Újságírók, művészek, egykor volt politikusok. Itt járnak közöttünk, a szemünkbe röhögve verik a mellüket. De még a bűnbánatuk is hamis.
Ha csak a mindennapi kenyérről lenne szó, a családjuk biztonságáról, megérthetnénk. De ezek nem éhesek, hanem falánkak. Nem a kenyér kell nekik, hanem a cukorka, ami megédesíti az életüket. De hát élet ez? Nem hinném.