A Telex/G7 felületein egy igen részletes és szerintem jó cikk jelent meg Wagner Ernő billentyűzetéből a szivattyús energiatárolás eszközeiről, részleteiben a vizes alapú szivattyús energiatározókról. Előrebocsátom: a cikk fő mondandójával:
- fogalmazzuk meg a problémát
- vázoljunk megoldási alternatívákat, és
- számoljunk: elemezzük azok hatását és hatékonyságát, illetve költségeit
és ennek alapján oldjuk meg a problémát; messzemenően egyetértek, magam is követendőnek tartom. A cikk lényegével ezért nem is vitatkozom, két aspektussal igen. A címadás és a közösségi energiatárolás lehetőségének gyors elvetése szerintem félremegy.
(...)
És itt jön a lényeges vitapont a szerző és köztem. Ilyen számpárokat sokkal kisebb értékben máshol is látunk. Webáruházak kínálják a házi vagy kempinges használatú otthoni akkumulátorokat. Nagyságrendileg az van, hogy 1,8-2 kilowatt, amit a feltöltött cucc másfél-két óráig biztosít, 200-300 ezer forint. Napelem is vehető hozzá, de a teljesítményéhez képest nagyon drága. EZT BEDUGOD REGGEL KILENCKOR A KONNETKTORBA, ott tartod délután ötig, feltöltöd. AKKOR NEMCSAK KIHÚZOD, DE KIHÚZOD A KLÍMÁT IS, és átdugod az aksi konnektorjába, hűvöset csinálsz és nem kérsz áramot a hálózatról.
Egymillió háztartásban egy-egy ilyen: az 1800-2000 MW, két-három szivattyús tározó kapacitása. NEM KÖZPONTILAG VEZÉRELHETŐ, mondja a cikk. Igaz. De nem is kell. Egyrészt az ország láthatóan hajlandó közösségként működni ilyen esetekben, és szerintem az idősávos áramár is egyfajta „vezérlés”, elég jó is.
Én inkább erre mennék – plusz szélenergia és központi akkus tárolórendszerek.