T/4955 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
ELNÖK: Frajna Imre képviselő úr következik.
PRÓBAÜZEM
ELNÖK: Frajna Imre képviselő úr következik.
ELNÖK: Bauer Tamás képviselő úr következik. Úgy látom, most már az SZDSZ-frakció is részt vesz ebben a kétperces szócsatában. (Dr. Kóródi Mária: Mi szeretnénk rendesen is hozzászólni, elnök úr.)
ELNÖK: Takács Imre képviselő úr következik.
ELNÖK: Csabai Lászlóné képviselő asszony következik. (Csabai Lászlóné: Kinyomtam, nem kérek szót, köszönöm.) Nem kér szót, pontosabban kért, csak elállt a szólás lehetőségétől. Sasvári Szilárd a következő hozzászóló.
ELNÖK: Megadom a szót Domokos László képviselő úrnak.
ELNÖK: Vojnik Mária képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Keller László képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Megadom a szót Csabai Lászlóné képviselő asszonynak. (Csabai Lászlóné: Téves.) Ismét visszalépett, vagy nem működik a mikrofon? (Csabai Lászlóné: Működik, csak nem kívánok szólni.) Akkor Sasvári Szilárd következik.
ELNÖK: Megadom a szót Domokos László képviselő úrnak.
ELNÖK: Éppen véget ért volna a kétperces felszólalások sora (Derültség.), amikor a Kisgazdapárt képviseletében Vincze László is jelentkezett.
ELNÖK: Nos, tisztelt Országgyűlés, a kétperces hozzászólások végére értünk. Most Lezsák Sándor képviselő úr következik, a Magyar Demokrata Fórum részéről; őt követi majd Kóródi Mária képviselő asszony, az SZDSZ-ből.
ELNÖK: Megadom a szót Kóródi Mária képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt majd Frajna Imre követi, a Fidesz részéről.
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Balsay István képviselő úr.
ELNÖK: Megadom a szót Frajna Imre képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt majd Lentner Csaba követi, a MIÉP részéről.
ELNÖK: Most újra kétperces hozzászólások következnek. Keller Lászlót illeti elsőként a szó.
ELNÖK: Kovács Tibor képviselő úr következik, szintén MSZP. (A képviselő nincs a teremben.) Nincs jelen. Akkor Vojnik Mária képviselő asszony a következő hozzászóló.
ELNÖK: Göndör István képviselő úr következik.
ELNÖK: Frajna Imre képviselő úr következik.
ELNÖK: Révész Máriusz képviselő úr következik.
ELNÖK: Domokos László képviselő úr következik.