Magyar Péter soha nem csinált titkot abból, hogy számára melyek a fontos és fontatlan értékek

Értem és mélyen egyetértek a felháborodással, amely a kormány - most nyilvánosságra hozott költségvetésének kultúrafinanszírozási preferenciáit illeti. Hiszen egy ország költségvetése nem egyszerűen bevételek és kiadások mérlege, hanem a kormány társadalomképének, politikai prioritásainak és értékválasztásainak pénzben kifejezett lenyomata. Ugyanakkor a költségvetés nemcsak gazdaságpolitikai, hanem erkölcsi dokumentum is. Hiszen minden forráselosztási döntésnek vannak kedvezményezettjei és vesztesei, és minden ilyen döntés mögött ott húzódik a kérdés: kinek a szükségletei, érdekei és jövője számítanak fontosnak?
Csak azt nem értem, hogy miért érte ennyire váratlanul a liberális és baloldali közvéleményt azaz értékpreferencia sorrend, amely most a közpénzek elosztásában fejeződik ki. Hiszen Magyar Péter soha nem csinált titkot abból, hogy számára melyek a fontos és fontatlan értékek. A most nyilvánosságra került támogatási, elosztási elvek ugyanannak az értékrendnek a pénzbeli lenyomatai, mint az ünnepi alkalmakkor rendre magára húzott bocskai, az árványlányhajas magyarkodás, az ünnepi megemlékezések alkalmából készített magyarosch giccs-parádék, a túlburjánzó "magyaremberezés", az "az a magyar, akinek fáj Trianon", a Wass Albert idézetek vagy Orbán Anita és a trumpizmus baloldal ellenes összeborulása. Azok a kulturális intézmények, amelyek most a költségvetésben kiemelt támogatást kapnak éppen ennek az értékrendnek az instrumentalizálódásai, a magyar kormány értékpreferenciáinak megjelenési formái.
Felháborító, de nem meglepő. A meglepő inkább az, hogy mindez hideg zuhanyként éri azokat, akik mindeddig lelkesen ünnepelték Magyart, aki pedig soha nem csinált titkot saját értékpreferenciáiból.