(...)
3. A bukott jóléti modell, a túlszabályozott gazdaság, az (újra)iszlamizáció, a párhuzamos társadalmak, a (bűnelkövetési szándékot és kísérleteket tekintve) romló közbiztonság, a demográfiai hanyatlás, illetve a civilizációellenes, szélsőbaloldali ideológia, amely szerint szerint minden rossz, ami a világban van, a Nyugat/Izrael/Amerika/az imperializmus bűne, így az elvesztette a létjogát, nem elszigetelt belpolitikai fejlemények, hanem geostratégiai problémák, amelyek sebezhetővé tesznek. A szövetségeseinket elidegenítik, az ellenségeinknek és az ő hibrid hadviselésüknek pedig kiszolgáltatnak minket.
4. Végső soron (sic!) nincs olyan, hogy "transzatlanti szövetség", "nemzetközi jog", "szabály alapú világrend", és egyéb nyalánkságok. Ezek a magasztos kifejezések hangzatosak az európai fülnek, mert megnyugtatnak: azt sejtetik, hogy létezik az államok közti viszonyrendszernek valamilyen eredendően békés, kiszámítható, értékalapú keretrendszere, amiben büntetlenül el lehet merülni, mert azzal a "történelem jó oldalára" kerülünk. Nincs ilyen keretrendszer. A látszólag értékalapú rendszerek addig és csak addig állanak fent, ha az államok egyesével elég erővel bírnak ahhoz, hogy megvédelmezzék és fenntartsák őket. A normákat és elveket az államok pedig pont addig foglyák követni, amíg érdekükben áll. A "nemzetközi jog" és a "nemzetközi közösség" terei pedig ugyanúgy átpolitizálódtak, fegyverként funkcionálva a mi szövetségeseink ellen.
5. Aki többet szül, többet és jobban dolgozik, és jobban harcol, annak van esélye a hegemóniára.
A történelemnek van egy evolúciós, primitív regisztere, amiről szabad megfeledkezni az Inglehart-Welzel kultúratérkép északkeleti sarkában bóbiskolva, "élvezve az életet", csak nem ajánlott. A szabad társadalmak azzal őrzik meg a maguk szabadságát, ha a modern társadalmi szerződést megkötve képesek nem felbontani az archaikus társadalmi szerződést.