Megfogadtam, hogy nem tartok eligazítást Bódis Krisztinának alkotmányjogból, még akkor sem, ha a kedvenc területemről van szó, mert a döglött, elhantolt ebet nem érdekli egyébként sem a jog, sem az, hogy én mit kedvelek.
Ennek ellenére tétlenül nem lehet nézni azt, hogy valaki ennyire nem érti azt, hogy milyen szerepkört és milyen közéleti minőséget vállalt fel azzal, hogy országgyűlési képviselő és kormánybiztos lett – nem lett volna már az éppen elég, hogy ezeket a pozíciókat megelőzően is ismert ember, közéleti szereplő volt –, és milyen tűrési kötelezettséggel jár ez a két szerepkör a számára.
Nem, nem influenszernek szerződtettük sem őt, sem például a kormányszóvivőket – közpénzen tartott influenszernek, hogy egészen pontos legyen –, de még magát a miniszterelnök urat sem, de sajnálatos módon közpénzen tartott influenszerként is vonatkoznak rá a fokozott bírálhatóság szabályai, akkor is, ha nem érzi magát politikusnak – ráadásul közhatalmat gyakorló politikusnak –, holott az.
Nézzük tehát a tényeket.
Szét kell választanunk a Sólyom László-féle alkotmánybíróság gyakorlatát az új alaptörvény hatályba lépése után kialakított gyakorlattal, majd meg kell vizsgáljuk a konkrét esetet.
A Sólyom-féle alkotmánybíróság elsősorban a büntetőjogi felelősséget korlátozta ilyen esetekben (ennek egyébként az volt az oka, hogy regnálása alatt a kommentelés gyermekcipőben járt, ahogyan az internet is), és a minősítés alapja alanyi alapú volt. Ez azt jelenti, döntő szempont volt, hogy illető közhatalmat gyakoroljon, illetve politikus legyen, ahhoz, hogy fokozott tűrési kötelezettséget és szélesebb bírálhatóságot várjon el tőle jog. (Ennek egyébként Bódis Kriszta jelenleg teljes mértékben megfelel, ezt lentebb indokolni is fogom, de még egyszer leírom: ez a régi gyakorlat, amelyet a 36/1994. (VI.24.) AB határozat és 60./1994 (XII.24.) AB határozat fektetett le. Viszont hiába a régi gyakorlat, lesz csavar a sztoriban, de nem szeretnék spoilerezni!)
Sólyomék leszögezték, hogy a véleménynyilvánítási szabadság anyajog, magába foglalja a szólásszabadságot, amely a demokratikus társadalom alapintézménye. A közhatalmat gyakorló személyek és a politikusok bírálhatósága szorosan összefügg a demokrácia ellenőrizhetőségével. A közszereplőkkel kapcsolatos véleménynyilvánítás alkotmányos oltalma tágabb, mint a magánszemélyeké. A közszereplőnek a kritikát, az értékítéletet és akár a túlzó, provokatív megfogalmazásokat is el kell viselnie. Bevezették a New York Times-mércét: A tiszta értékítélet szinte korlátlan védelmet élvez, nem büntethető, kivéve ha az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sérti (pl. öncélú gyalázkodás).
A tényállítások esetében a valótlan közlések nem élveznek alkotmányos védelmet, de a közszereplőknél csak akkor szankcionálhatók, ha a közlő kifejezetten tudta, hogy a tény hamis (tudatosan hamis közlés), vagy a foglalkozási szabályai szerinti kellő gondosságot elmulasztotta a valóságtartalom ellenőrzésekor (ez elsősorban a hivatásos újságírók esetében merülhetett és merülhet fel).
Ehhez képest annyiban változott a helyzet az új alaptörvénnyel, hogy polgári jogi kiterjesztés történt a 7/2014. (III.7.) AB határozattal.
Ez a döntés a Sólyom-féle büntetőjogi elveket hivatalosan is átültette a polgári jogi (Ptk.) személyiségi jogi perek gyakorlatába. Kimondta, hogy a közszereplőknek a magánjogi viszonyokban is fokozottabb a tűrési kötelezettségük, ha a vita közügyekhez kapcsolódik. Ezzel a fókusz áttevődött, és az alanyi helyett a tárgyi szempont dominanciája kezdett érvényesülni. A modern gyakorlat (pl. a 28/2014. (IX. 29.) AB határozat) és az azt követő felsőbírósági döntések) egyértelműen elmozdultak a formális státusztól: már nem az a döntő, hogy valaki formálisan politikus-e, hanem az, hogy a megnyilvánulás közügy vitatásának minősül-e.
Emellett, ha a vita közérdekű kérdést érint (pl. közpénzek felhasználása, állami intézmények működése), a megszólalás automatikusan fokozott védelem alá esik.
Azt, hogy ki számít közszereplőnek, szintén pontosította az új Alkotmánybíróság az új alaptörvény alapján. A 3145/2018. (V.7.) AB határozat átformálta a közszereplők körét. A világ megváltozott, és a közösségi média és az internet térnyerésével az AB egyszerűen rászorult, hogy finomítsa a definíciót: A közszereplői minőséget már nem egy állandó státusz, hanem az önkéntes közéleti szerepvállalás határozza meg.
Bevezették a „kivételes közszereplők” kategóriáját (pl. bizonyos médiaszereplők, influenszerek), akik bár nem gyakorolnak közhatalmat, de jelentős véleményformáló hatásuk miatt a közéleti vitákban szintén tágabb tűrésre kötelezettek.
Megerősítették továbbá a sajtószabadság és a demokratikus közvélemény intézményi védelmét is.
Az összefoglaló után nézzük Bódis Kriszta esetét!
Kormánybiztosként és országgyűlési képviselőként Bódis közszereplői státusza vitathatatlan, így az általa indított magánvádas rágalmazási perekben a bíróságoknak kötelezően alkalmazniuk kell az AB fent bemutatott mércéit.
Bódis Kriszta magánvádas feljelentéseit a Btk. 226. §-a (rágalmazás) alapján teszi. Az alkotmánybírósági dogmatika szerint a bíróságnak első lépésként szét kell választania a kommentek tartalmát:
Ha a kommentelő véleményt, értékítéletet fogalmazott meg (pl. bírálja a munkáját, politikai szerepvállalását, stílusát, döntéseit): Ez a Sólyom-féle alapvetések óta szinte korlátlan védelmet élvez (az új alaptörvény és az új AB-döntések sem változtattak ezen.) Mivel kormányzati pozícióban van, a túlzó, nyers, akár bántó kritikát is tűrnie kell, a büntetőjogi szankció itt alkotmányellenes lenne.
Ha a kommentelő konkrét tényt állított (pl. korrupcióval, bűncselekménnyel vagy konkrét valótlan cselekménnyel vádolta meg): A tényállítások nem élveznek automatikus védelmet, azonban itt jön a beígért csavar a sztoriban!
Az új Alkotmánybíróság az új alaptörvény hatályba lépése után a 13/2013 (VI. 17.) AB határozatot hozta, amellyel a régi AB döntéseit megerősítette.
A szólásszabadság és a közszereplők kapcsán pedig a korábban is említett 7/2014. (III.7.) AB határozat adta meg a kegyelemdöfést, amely szövegszerűen visszautalt a Sólyom-féle alapműre: konkrétan a 36/1994.(VI. 24.) AB határozatra, (és kimondta, hogy a mércét polgári jogi perekben is kötelező alkalmazni, azaz kiterjesztette a védelmet).
Márpedig a 36/1994. (VI.24.) AB határozat szerint a valótlan tényállítás miatt is csak akkor marasztalható el a kommentelő, ha:
Tudta, hogy az állítása hamis (tudatos rosszindulat), vagy azért nem tudott a hamisságáról, mert a foglalkozása szerinti kellő gondosságot elmulasztotta (ez utóbbi mérce egy átlagos Facebook-kommentelőnél sokkal enyhébb, mint egy hivatásos újságírónál).
Ha a kommentelő jóhiszeműen egy olyan információt terjesztett tovább, amiről nem tudhatta, hogy szándékos hazugság (vagy a politikai diskurzus részének tekintette), az AB mércéje szerint a büntetőjogi felelősségre vonás aránytalanul korlátozná a szólásszabadságot.
Szögezzük le, hogy Bódis Krisztának állampolgárként joga van jogi útra terelni az ügyeket.
Bármely ügyét. Azonban az Alkotmánybíróság évtizedes gyakorlata és a rendes bíróságokra kötelező mércéi miatt a kommentelők elleni büntetőeljárások jelentős része felmentéssel vagy a nyomozás megszüntetésével szokott zárulni, amennyiben a hozzászólások a politikai tevékenységét kritizáló (akár durva) értékítéletek voltak, és nem szándékosan koholt, becsületsértő tényállítások.
Azt javaslom tehát Bódis Krisztinának, hogy áttekintve az Alkotmánybíróság gyakorlatát és megértve azt, hogy milyen szerepkörre vállalkozott, fokozottan tűrje a bírálatot, mert erre kötelezi őt az a pozíció, amiért a tiszteletdíját, illetve illetményét kapja.
Azzal egészíteném ezt ki, a fentiekből az is látszik, hogy amennyiben továbbra is közpénzen tartott influenszerként kívánna tevékenykedni, sajnálatos módon akkor is közéleti szereplőnek minősülne az újabb AB-döntések alapján, ahogyan azt fentebb leírtam, tehát mindenképpen el kellene viselnie azt, hogy van olyan személy ebben az országban – akár több ezer személy is –, aki őt kifejezetten nem kedveli, és ennek az ellenérzésének hangot kíván adni a közösségi médiában.