Mindig nehéz dolog egy demokratikus közösség által megválasztott vezetőnek az elődjéről véleményt nyilvánítani. Hiszen a megválasztását megelőző kampányban ellenfelekként indultak - talán most is ellenfelekként tekintenek egymásra -, személyes ambícióik nyilvánvalóan keresztezik egymást.
A magyar belpolitikai nyelvezet ráadásul rendkívül éles - az én ízlésem szerint túlságosan is éles.
A belpolitikai vitákban a legsúlyosabb minősítéseket vágják egymás fejéhez a résztvevők, nincs bocsánat egymás tévedései iránt.
Mégis, némi nemzeti önbecsülésre adott alapot, hogy eddig a másik becsmérlését megtartották politikusaink a belpolitikai konfliktusokra.
Tegnap a hivatalban lévő, demokratikusan megválasztott, pár napja még a nemzet egyesítéséről szónokló miniszterelnök ismét átlépett egy kulturális-civilizációs határt, amikor Prágában az előző kormányfőről nyilatkozott. Olvasva őt, az embernek önkéntelenül is az a mondás jut eszébe, miszerint nekünk, magyaroknak nincs szükségünk ellenségekre. Itt vagyunk mi magunk magunknak.