A Tisza-kormány másodszor kerül látványosan konfliktusba a saját radikális támogatóival. Először a köztársasági elnök jelölése ügyében szabadultak el az indulatok, most pedig Unger Anna megválasztásánál. Számomra az igazi probléma a hivatal létrehozása, ehhez képest másodlagos kérdés a vezető személye. A korrupciógyanús ügyeket ki kell vizsgálni, a bűnösöket meg kell büntetni, de szigorúan a jogállami keretek között, nem a politikai leszámolás igényével, hanem a létező bűnüldöző és igazságszolgáltatási intézményrendszeren belül.
Ezeket a konfliktusokat nem dimenzionálnám túl, de mindkettő rávilágít arra a problémára, hogy
milyen nehéz az átgondolatlanul felajzott szavazótábornak megfelelni, ha szeretnénk elmozdulni a kormányzás által megkívánt józanság és a politikai közép irányába.
Tanulságos az is, hogy mindezek közben a hazai kulturális világban az utóbbi időben a közéletben általánossá vált indulatos, sértő és megalázó stílusban javasolják a magyar színházi élet jelentős alakjainak, hogy hallgassanak el örökre, üzenik meg, hogy kinek kell börtönbe menni, illetve a már elhunyt, kiemelkedő zongorista-karmester megítélése körül robban ki bizarr vita. Természetesen nincsenek tabuk és egy demokráciában minden vita tárgyává tehető, de nem mindegy, hogy hogyan. Ha a „múltat végképp eltörölni” vagy a „hallgassanak örökre”, illetve a „megmondom, hogy kinek kell börtönbe menni” felfogásban folytatjuk ezeket le, az csak romboló hatású lehet. Építkezni ugyanis az egymás iránti tiszteletből lehet.
Sikeressé válni, közben mérsékelni a társadalmi frusztrációt akkor tudjuk, ha tiszteljük az ellenfeleinket is. Ha nem elpusztítani, kiiktatni akarjuk őket, hanem előrevivő vitát kívánunk velük folytatni, és ki merjük azt is mondani, hogy igazuk van, amikor valóban így gondoljuk. Akkor jutunk majd előre, ha nem az elszámoltatás lesz a fő választási ígéret, ha nem ideiglenesen szabadlábon lévő gazembernek tekintjük a vitapartnerünket, hanem olyan valakinek, aki szintén a hazáját kívánja szolgálni, csak számunkra vitatható módon. A rendszerváltáskor így indultunk, ideje lenne újra elővenni azt a receptet, ami sikeressé tette hazánkat.