Megvannak az NVVH elnökhelyettesi jelöltjei
Javaslatot tett az Országgyűlés bizottsága.
Jövőre közel 850 millió forintot költenek az NVVH vezetőinek személyi védelmére
Az idei évben pedig több mint 175 millió forint többletforrást biztosít a költségvetés erre a célra. Ezek az összegek az NVVH saját büdzséjén felül értendők.
Nézzétek ezt a világbarmát!
A tényleges hatalom Ruff Bálint kezében összpontosul.
A vagyonvisszaszerzés ügye egyre inkább egy kémfilmre hajaz
Nagyjából ugyanazzal az ügykörrel foglalkozik majd az NVVH, az Európai Ügyészség és az Ügyészség. Személyzeti kérdésekben vadregényes történetek bontakoztak ki.
Nevetséges színjáték az NVVH-val
Előre eldöntötték, hogy azt az Unger Annát akarják, aki Ruff Bálint kollégája volt a Partizánnál.
Kiszáll az NVVH-kiválasztásokból a Mi Hazánk
Toroczkai szerint Unger Annát „füstös szobákban, botrányos körülmények között választotta ki” Magyar Péter és Ruff Bálint.
Lehull a lepel Unger Annáról
Nem voltak túlzóak azok a vélemények, amelyek a Partizánt a hibrid hadviselés egyik kulcsfontosságú kifizetőhelyeként azonosították.
A Partizán is fizette Unger Annát
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal vezetőinek is publikussá vált a vagyonnyilatkozata.
Ő itt Unger Anna
Ő itt Unger Anna.
Unger Anna rácsodálkozott a Szuverenitásvédelmi Hivatalra
Az NVVH elnöke Dull Szabolcsnak beszélt a látott „luxusról”.
Hankó Balázs az évtizedek óta elmaradt elszámoltatások áldozata
Hankó Balázs az évtizedek óta elmaradt elszámoltatások áldozata.
A Tisza kétharmados hatalomgyakorlása és személyzeti politikája
A többség 2026 előtt egyértelműen szemben állt a Fidesz-világgal (leghangosabban talán Unger Anna és Polyák Gábor), de nem elkötelezett tiszások voltak.
Unger Anna: szeptember 28-án derül ki, mely ügyeket veszi át az NVVH
Az NVVH jelenleg egy olyan nyomozóhatóság, ami még nem nyomozhat - többek között erről beszélt a HVG rendezvényén Unger Anna, aki szerint a hivatal minden várakozással, reménnyel és elvárással ellentétben nem lesz abszolút filmszínház és nem is a „bilincs, bilincs, rács, rács” lesz a mércéjük.
Milyen ízléses: A függetlenobjektív HVG rendezvényt szervez az ÁVH vezetőjével arról, hogy »Ki megy börtönbe?«.
Milyen ízléses: A függetlenobjektív HVG rendezvényt szervez az ÁVH vezetőjével arról, hogy »Ki megy börtönbe?«.
Vagyonvisszaszerzés csörgősipkában
A Tisza hatalmas energiákat mozgatott meg, hogy a köztársasági elnökválasztás után az NVVH születését is bohózatba fullassza. A kormány első számú politikai termékének első hónapja lépésről lépésre, tégláról téglára vált komolytalanná.
A TISZA egy központi irányítású, katonás, bolsevik típusú párt, mint a Fidesz
Márki-Zay Péter szerint a TISZA 140 képviselőjének nincs beleszólása semmibe.
Nincs két elit, csak egy?
A rendszerváltás esetleg azt is jelenthetné, hogy a magyar társadalom többé nem fogadja el, hogy az egyetlen érv a tekintély legyen.
Üzenet Unger Annának
A nap végén minden fenyegetés, az összes „bilincs-bilincs, rács-rács” dacára meg kell majd emésztenetek, hogy maradok, és csak többen leszünk.
Az NVVH az új Szuverenitásvédelmi Hivatal
Ez miben más, mint a Szuverenitásvédelmi Hivatal célja? Szimbolikus, hogy az ő megmaradt költségvetésüket adja oda a Tisza az NVVH-nak.
NVVH: Hadházy megszerezte a jelöltek listáját, szerinte így még érthetetlenebb Unger elnöksége
Az expolitikus szerint a képzettség, valamint a szakmai és vezetői tapasztalat alapján felállítható objektív rangsorban Unger Anna nem hogy a legjobb háromba, de sajnos a legjobb hatvanba sem kerülhetett volna be.