(...)

Képzeljünk el egy vállalkozót, aki harminc évvel ezelőtt céget alapított. Kockázatot vállalt, tisztességesen dolgozott, munkahelyeket teremtett. A jövedelme után megfizette az akkor hatályos adókat. A megmaradt pénzét nem elköltötte, hanem visszaforgatta a vállalkozásába. A cége mára több milliárd forintot ér. Most az állam azt mondja neki: a korábban felépített vagyonod után ezentúl minden évben fizetned kell. A kormány ezt megteheti. A jövőre előírt vagyonadó nem válik visszamenőleges hatályúvá attól, hogy régen megszerzett vagyont is érint.

Ugyanakkor attól, hogy valami jogilag lehetséges, még nem biztos, hogy méltányos és jogbiztonsági szempontoknak megfelelő.

Előre a múltba? Vissza a jövőbe? A szabályokat át lehet írni, de a múltat nem lehet újrajátszani

Az említett vállalkozó harminc évvel ezelőtt még nem számolhatott azzal, hogy az akkor hatályos szabályok és adóztatási elvek szerint jogszerűen megszerzett és felhalmozott vagyonának megtartása évtizedekkel később új, évente ismétlődő adófizetési kötelezettséggel jár majd. A vállalkozó harminc évvel ezelőtt nem számolhatott azzal, hogy a későbbiekben a már felhalmozott vagyona után ismétlődő adókötelezettsége keletkezhet. Más feltételek között hozta meg a üzleti döntéseit, és más szabályok alapján tervezte meg a vállalkozása jövőjét. Így a kérdés nem pusztán az, hogy az állam bevezethet-e ilyen adót, hanem az is, hogy

a már kialakult vagyoni helyzetre tekintettel mennyire méltányosan és kiszámíthatóan vezeti be.

Ha valaki ma lakást vásárol, a vásárláskor hatályos szabályok alapján számol a vagyonszerzési illetékkel és a tulajdonlással járó költségekkel. Tudja, milyen feltételekkel vállal kötelezettséget. Az adórendszer természetesen később is változhat, a tulajdonlás új közterhekkel járhat. De mi történne, ha az állam holnap azt mondja, hogy a tizenöt éve vásárolt vagy örökölt ingatlanunk értéke után mostantól minden évben új adót kell fizetnünk? Joggal érezzük úgy, hogy megváltoztak egy régi döntésünk feltételei.

(...)

A vagyon nem feltétlenül jelent elkölthető pénzt. Egy vállalkozó tulajdonában lehet ötmilliárd forintot érő cég úgy, hogy a számláján ennek csak a töredéke található. Ha az ötmilliárd forint a teljes adóköteles vagyon, és az egymilliárd forint feletti négymilliárdos részre 1 százalékos adókulcs vonatkozik, az éves adó negyvenmillió forint lehet. Ezt a pénzt akkor is elő kell teremtenie, ha a vállalkozásból abban az évben egyetlen forint osztalékot sem vett ki. Ehhez osztalékot fizettethet ki, hitelt vehet fel, vagy akár tulajdonrészének egy részét is értékesítheti. 

Ezek lehetséges megoldások, de költségekkel, kockázatokkal és üzleti következményekkel járhatnak. Az adó így olyan vállalkozót is rendszeres pénzkiáramlásra kényszeríthet, akinek a vagyona jelentős, de a szabadon felhasználható pénzeszköze korlátozott.

(...)

Végezetül a jogbiztonság nem kizárólag arról szól, hogy egy jogszabály megfelel-e az alkotmányos követelményeknek, hanem arról is, hogy az állam szabályai mennyire kiszámíthatók, és az érintetteknek van-e reális lehetőségük felkészülni az új kötelezettségekre. A tervezett szabályozásnál a felkészülési idő különösen fontos kérdés. A december közepi hatálybalépést követően már az év végi vagyonállapot lehet az adóztatás kiindulópontja.

Egy új adónem bevezetése azonban nemcsak a bevallás elkészítését igényli: az érintetteknek fel kell mérniük a vagyonukat, tisztázniuk kell a tulajdonosi struktúrákat, és adott esetben nehezen értékelhető vagyontárgyak értékét is meg kell állapítaniuk. Ezért indokolt lenne megvizsgálni, hogy a tervezett átmenet elegendő időt biztosít-e a szabályok jogszerű teljesítésére.

Szerintem létezik egy egyszerűbb és tisztességesebb megoldás is. Mi lenne, ha a vagyonadó bevezetésekor minden érintett készítene egy induló vagyonbevallást? Rögzítenénk a törvény hatálybalépésekor meglévő, jogszerűen megszerzett nettó vagyont. Ez lenne az origó. A korábban felhalmozott vagyon induló értékét védelem illetné, vagy legalább részben. Az adó pedig inkább az ezt követően létrejövő tényleges nettó vagyongyarapodásra vonatkozna. Így egy új adó bevezetésekor a korábbi döntések védelme – részben vagy egészben – megtörténne.

Ez már nem a hagyományos vagyonadó volna, hanem a vagyongyarapodás adóztatása. De éppen ez a lényeg. Aki pedig jogtalanul halmozott fel eddig vagyont azt a jog erejével kell visszaszerezni, de ez egy büntetőjogi kérdés és nem adózási.

(...)