Egy ukrán nagykövet mesélte most Kijevben: édesapja nem akkor aggódott érte igazán, amikor a front közelében fekvő városokba utazott, hanem amikor a fővárosba készült. Kijev az ő szemében már maga is frontváros. A történet jelzi, mi változott a tél előtt. A háború hátországa egyre kevésbé hátország. Nemcsak az erőművek vannak veszélyben, hanem a hidak, kikötők, vasutak, üzemek és adatközpontok is: mindaz, ami összeköti és működésben tartja az országot.
(...)
Az odesszai kikötők működését több mint nyolcvan napja teszik lehetetlenné. Augusztus 27. óta hasonló kampány zajlik Kijev ellen. A hidak és logisztikai csomópontok támadásával a fővárost is el lehet szigetelni anélkül, hogy orosz csapatok közelítenék meg.
A tél kérdése ezért már nem pusztán az, lesz-e áram és fűtés. Az is, hogy eljut-e az üzemanyag, az élelmiszer és az alkatrész oda, ahol szükség van rá. Ukrajna tarthatja a frontot, miközben mögötte leépül az ellenállást fenntartó gazdaság. Ez a tél akár döntő csapást mérhet az ország megmaradt termelőkapacitására.
Kijev már további 69 milliárd eurót kér a következő évre, az idén nehezen jóváhagyott 90 milliárdon felül. Európa talán képes előteremteni az újabb összeget, bár ez is komoly politikai küzdelem lesz. A pénz azonban önmagában nem állítja meg a pusztítást.
(...)
Európa Ukrajna ellenállásán keresztül szeretné megtörni Moszkvát, miközben az Oroszországgal vívott közvetlen háborúhoz amerikai támogatás nélkül nincs elegendő katonai ereje, és politikai felhatalmazása sincs.
Európának fel kell nőnie ahhoz a feladathoz, hogy az ukránok támogatása és erkölcsi ítélete mellett érdemi tárgyalási ajánlatot is megfogalmazzon, és beszéljen Moszkvával. Amíg ez elmarad, az ukránok fizetik meg a kényszerítésre épülő politika árát. Most éppen az eddigi legnehezebb telükkel.