❗️ORBÁN KIMONDTA AZ ÍTÉLETET SAJÁT MAGA FELETT
A történelem időnként különös módon szembesíti az embert a saját múltjával, egykori gondolataival, meggyőződésével és világlátásával.
A történelmi emlékezet is nehezen felejt.
Az internet pedig talán még kevésbé.
Szó szerint képes megőrizni az ember egykori mondatait, gondolatait, életszakaszait, és évtizedek múltán is szembesíteni képes mindazzal, amit valaha képviselt.
Sőt, arra is képes, hogy "kegyetlen" görbe tükröt tartson azok elé, akik időközben meghasonulva tagadták meg egykori önmagukat.
Ahogy ebből a 16 évvel ezelőtti videóból is látszik.
Orbán Viktor itt tulajdonképpen saját maga mond ítéletet a későbbi, azaz a mai Orbán Viktor felett. Az egykori Orbán szavai ma már vádiratként hatnak azzal az emberrel szemben, akivé az elmúlt évtizedekben vált.
Ezek után is csak azt gondolom, hogy Orbán Viktornak az égvilágon semmi keresnivalója nincs többé a magyar közéletben, de még annak környékén sem.
Az elmúlt 16 év gátlástalan, korrupt hatalomgyakorlása után, ha végre valahára nem bújhat már se a nők szoknyája, se a munkatársai mögé, a személyes felelősségét - ahogy ő is mondja - vállalnia kell, amely a számára - nem tudom elképzelni, hogy mást jelenthetne -, mint börtönt.