— Az összes adótörvényekről ezúttal nem akarok véleményt adni, nem hallgathatok azonban a vagyoni adó azon részéről, amely adóalanynak kívánja tekinteni a műtárgyakat. Ez egy antikulturális adó, amely ellen nekem, mint a Magyar Művészek Egyesülete elnökének és a magyar művészek barátjának, leghatározottabban állást kell foglalnom. Még érthető volna a javaslat, ha abból a pénzügyi szempontból indulna ki, hogy ahol valami vagyont, vagy gazdagodást gyanít, vagy feltételez, ott előáll az adósróffal, de ez a javaslat nyíltan elmondja célját. Indokolásában azt mondja ugyanis, hogy a háború után minden fényűzés és műtárgyvétel káros és a meglévő pénzt az adópolitikával arra kell szorítani, hogy gazdaságilag jövedelmező befektetéseket tegyen.
— Ez szörnyű felfogás. Az ember nemcsak kukoricával és hússal, hanem szellemi táplálékkal is él. Legnagyobb szerencsétlenség és a nemzet fejlődésének teljes megakasztása volna, ha a javaslatnak ez a felfogása diadalmaskodnék. Átkunk az, hogy úgyis nagyon kevés jövedelem, idő és erő fordíttatik a szellemi javak élvezetére nálunk és hogy a művészetek iránt a magyar művelt közönségnek kevés az érzéke, hogy nem fordítja jövedelmének elég hányadát arra, hogy műtárgyakat vegyen.
— Helyeslem és értem a fényűzés elleni harcot. A fényűzés a háború után kétségtelenül káros lenne, azonban igazán baj volna fényűzésnek nevezni a műtárgyak vételét is. Így ellentmondásba jön önmagával az állam, amely egyrészt nagy összeget költ múzeumok és műtárgyak gyűjtésére, másrészt az adópolitikával a műkincsek gyűjtését és a műtárgyak vételét meg akarja akadályozni. Szomorúan állana a nemzet lelki értéke, ha nem szeretné a művészetet, ha nem áldozna érte.
— Így az egész társadalom egy börzévé válnék, ahol csak a pénzt hajhásszák. Különben közgazdaságilag is megbosszulná magát ez az adópolitika, mert kiűzné az országból azokat a vagyonos embereket, akik nem tudnak és nem akarnak lemondani a műélvezetekről, és ami még fontosabb, tönkretenné a művészeket. A magyar művészek a háború alatt úgyis nagyon sokat szenvedtek. Az óriási drágaság különösen nyomasztóan hatott rájuk, mert nem ellensúlyozta ennek terhét a jövedelmek fokozódása. Helytelen volna, ha most a háború után is el akarnák zárni tőlük jövedelmük gyarapodásának lehetőségét, amikor tudatosan, célzatosan el akarják zárni a közönséget a műtárgyak vételétől. A magyar művészek ezt az államtól nem érdemlik meg.
— Remélem, hogy a magyar társadalom pártkülönbség nélkül legnagyobb eréllyel fog e javaslat ellen állást foglalni. Arról tudok, hogy a műtárgyak kivitelét Olaszországban külön vámmal sújtják, bizonyos műkincseket egyáltalában nem engednek kivinni és azt a nemzet vagyonának tekintik. Magyarország volna az első állam, amelynek törvényhozása azt célozza, hogy kiszorítsa az országból a műtárgyakat, az országot csúnyábbá, idegenek számára kevéssé vonzóvá tegye. Ezzel az egész művelt társadalom élete ridegebb, szintén csúnyább lenne, ideális tartalmától megfosztatván.
— Az a nemzet, amely nem becsüli meg a művészetet és a művészeket, nem törekszik a szép után, nem törekszik életét csinosítani és széppé tenni, az nem művelt nemzet. Anyagilag is károsítja magát, ha elijeszti az idegent és sok embert megfoszt kenyérkeresetétől, mert a művészből azzal, ha ezt a javaslatot el is fogadják, nem fog jó szabót, vagy susztert formálni.