A napokban Donald Trump amerikai elnök bejelentette a megállapodást, amelynek értelmében Oroszország gázolajat szállít az Egyesült Államoknak. Ennek a megegyezésnek a részeként az amerikai kormányzat jövő áprilisig felfüggeszti az orosz dízelolaj-exportra vonatkozó szankciókat. A Kreml pedig hajlandó ellátni mind az amerikai, mind a globális piacokat olajjal és kőolajtermékekkel.
Az, hogy Zelenszkij ezt a megállapodást kemény szavakkal bírálta, a saját szempontjából teljesen érthető. Ami nehezen magyarázható, az a fülsüketítő csönd az Európai Unió vezetésétől és a Tiszától. Semmi válaszreakcióra eddig nem voltak képesek.
A szankciós politika abból a szempontból egész bizonyosan sikertelennek bizonyult,
hogy nem tudta megakadályozni az orosz hadigépezet előretörését. Ez a tény, hiszen, ha meg tudta volna akadályozni, akkor a háború már befejeződött volna. Most már abból a szempontból is kudarc, hogy megtört az Oroszországgal szembeni egység a nyugati fronton belül.
Ezért súlyos probléma, hogy ma olyan kormánya van Magyarországnak, ami engedi, hogy mások, például az EU vezetése (vagyis Németország), határozzák meg hazánk alapvető külpolitikai álláspontját. Hiszen arra nincs ráhatásuk, hogy mikor és mit tesz, mikor és mire reagál egy külső szereplő.
„Lesznek új szankciók természetesen” – ezt mondta bizottsági meghallgatásán Orbán Anita külügyminiszter, és azt is, hogy a jelenlegi kormány harmadik ország érdekében nem fog az EU-ban vétózni. Az első kijelentés rossz helyzetfelismerési és elemzési képességről tesz tanúbizonyságot, a második pedig egy fontos alapigazságot mond ki.
A fő kérdés ugyanakkor az, hogy vajon Magyarország érdekében mernek majd vétózni?
Nem teszek magas téteket arra, hogy az amerikai lépés után az EU vezetése belátja, hogy az energiaszankciók ügyében egyedül maradt, sőt szembe megy az autópályán. Legalábbis amíg Merz marad. És arra is kis tétben mernék csak fogadni, hogy adott esetben ennek a kormánynak lesz annyi bátorsága és bölcsessége, mint az előzőnek, és mer, akár egyedül is, nemet mondani egy olyan szankciós politikára, amely ötven év múlva az egyik legnagyobb vágyvezérelt geostratégiai hibaként fog bevonulni a történelembe.
És nem lett. Ahogy az atomerőművek esetében, úgy az orosz szankciókkal kapcsolatban is kitartanak az eredeti, azóta már bizonyítottan hibás döntésük mellett. Képtelenek váltani, képtelenek korrigálni, képtelenek lépést, illetve irányt váltani. Majd a szakadék alján talán elkezdenek azon morfondírozni, mit ronthattak el? Mi kellett volna másképp csinálniuk?
Napi Mari #4