Kinyitom az internetet, és mindenhol azt ünneplik, hogy a minisztérium megtalálta a magyar egészségügy Szent Grálját: jövő héten indul az „egységes betegelégedettségi platform”. Végre a beteg is kap egy kérdést: „Mennyire elégedett?” Pedig ő még az előzőre várja a választ: „Ki fog ellátni?”
Hegedűs Zsolt ezt azon a konferencián jelentette be, ahol elhangzott: évente 17 ezer ember hal meg megfelelő ellátással elkerülhető betegségekben, és 900 ezer embernek nincs saját, állandó háziorvosa.Ehhez képest a hírekben diadalmenetet tart egy felület, ahol majd visszajelezhetünk.
Miniszter úr, a betegek eddig is visszajeleztek, csak ahhoz, hogy meghallják őket, eddig nem informatikai fejlesztés hiányzott. Hanem vezetői figyelem és következmény. Ilyen helyzetben egy elégedettségi platform bejelentését sikerként ünnepelni azért komoly önbizalomra vall.
Ez olyan, mintha a Titanic kapitánya a vízbetörés közben ünnepélyesen bemutatná az új utaselégedettségi alkalmazást.
Mennyire elégedett a mentőcsónakok hozzáférhetőségével? Mennyire találta megnyugtatónak munkatársaink kommunikációját? Ajánlaná-e hajótársaságunkat hozzátartozóinak? Aki már a vízben van, annak természetesen nincs lehetősége kitölteni, így az eredmények akár egészen biztatóak is lehetnek. A kapitány pedig büszkén jelenti: ilyen pontos képünk még sosem volt az utasok elégedetlenségéről.
És mielőtt valaki elmagyarázná, milyen fontos a betegvélemény, ezt pontosan tudom. Éppen ezért érdekel, mi lesz belőle a sajtóhíren túl.
Ha a beteg azt írja, hogy hónapok óta vár, ki intézkedik? Ha ugyanarról az osztályról sorra érkeznek a panaszok, melyik vezetőnek kell válaszolnia? Mennyi időn belül? Ki ellenőrzi, hogy megszüntették a problémát?
Vagy a beteg kap egy „köszönjük értékes visszajelzését” üzenetet, a vezető pedig még egy évet?
Mert a kérdőív nem vesz fel ápolót. Nem nyitja meg a lezárt osztályt. Nem javítja meg a klímát. És a várólista sem rövidül attól, hogy mostantól digitálisan lehet elégedetlennek lenni vele.
Kíváncsian várom a szakdolgozói változatot is.
“Mennyire elégedett a munkakörülményeivel?”
Elnézést, ezt melyik munkakörömben kérdezik? Abban, amire felvettek, vagy a másik háromban, amit a hiányzó kollégák helyett végzek? Lesz olyan rubrika, hogy a saját egészségemmel finanszírozom a létszámhiányt? Hogy én állok a beteg előtt magyarázkodva, miközben aki ezért felelős, éppen a betegközpontúságról nyilatkozik? És a vezetést is lehet majd értékelni, vagy a kérdőív végén nekem kell intézkedési tervet írnom arról, hogyan legyek lelkesebb ugyanebben a nyomorúságban?
Mert kíváncsi vagyok, meddig tart ez a nagy nyitottság. Addig, amíg a beteg azt írja, hogy az ápoló nem mosolygott? Vagy azt is elbírja, ha az ápoló leírja, hogy a vezetője pontosan tudja, miért nincs már ereje mosolyogni?
A konferencián a magán- és az állami ellátás közötti átjárás gondjairól is beszéltek. A magánban megkezdett kivizsgálás után a beteg az államiban újabb szervezési és beutalási akadályokba ütközhet. A korábbi leletei felhasználhatók, de az ellátásának összehangolását sokszor továbbra is neki kell megoldania. Fizet, hogy hamarabb sorra kerüljön. Aztán leletekkel a kezében próbálja kitalálni, merre tovább. Betegként még a saját ellátásának ügyintézője is legyen. Ha pedig belefáradt, majd pontozhatja a szolgáltatást.
Abban az északi országban, ahol dolgozom, szintén vannak várólisták és kapacitásgondok. De meghatározott feltételekkel a 30 napot meghaladó kezelési várakozás lehetőséget ad arra, hogy a beteg szerződött magánszolgáltatóhoz kerüljön, a régió költségén. Van szabály, van felelős, és van másik út. Ez az, amitől egy betegjog többet ér egy honlapra feltöltött mondatnál.
Hegedűs Zsolt finanszírozást, béremelést és rövidebb várólistákat is ígért. Ezekért majd akkor jár elismerés, amikor a pénz megérkezik, a dolgozó megkapja, a beteg pedig sorra kerül. Addig a bejelentés csak a miniszter naptárában számít elvégzett feladatnak. Mi pedig nem a naptárát fogjuk értékelni, hanem azt, hány beteg jutott hamarabb ellátáshoz, hány dolgozónak lett elviselhetőbb a munkája, hány feltárt hibát szüntettek meg, és hány vezetőnek kellett végre felelnie azért, ami a felelősségi körében történik.
A platform akkor ér valamit, ha ezekhez hozzásegít. Ha csak begyűjti a panaszokat, akkor a minisztérium kapott egy újabb bemutatható fejlesztést, a beteg pedig még egy kitöltendő feladatot. A Titanicon sem az utasok véleménye hiányzott. Hanem a mentőcsónak. És egy kapitány, aki a süllyedést nem tévesztette össze a kérdőív bevezetésére alkalmas pillanattal.
És lesz egészségügyi minisztert értékelő platform is? Csak hogy a visszajelzés ne álljon meg mindig azoknál, akik a döntések következményeit próbálják túlélni.
Mennyire elégedett a miniszter teljesítményével?A bejelentések közül hány jutott el az Ön ellátásáig? Ajánlaná-e a minisztert további négy évre, vagy előbb megvárná, hogy az eddigi ígéretekből történjen is valami?
Ha már a Titanic utasait megkérdezzük, a kapitány se maradjon ki. Még a végén kizárólag a személyzet udvariasságán kérjük számon, hogy elsüllyedt a hajó.