Az episztemológiai fekete lyuk: Miért ne kezdj el vitatkozni a zöld, eperízű égről?
Van egy pont a politikai pszichológiában és az ismeretelméletben (episztemológia), amit úgy hívnak: a valóságérzékelés intézményesített összeomlása.
Tegyük fel a tudományos kérdést: mi történik a társadalmi nyilvánossággal, ha kiderül, hogy a miniszterelnök szavainak és a fizikai valóságnak a kapcsolata pusztán a véletlen műve?
A válasz röviden: kognitív katasztrófa.
De a folyamat nem ott romlik el, ahol a legtöbben gondolják.
A legnagyobb hiba, amit egy logikusan gondolkodó, normális ember ma elkövethet, nem az, hogy elhiszi a hazugságot. Hanem az, hogy elfogadja a miniszterelnöki alapvetéseket legitim vitaindítónak.
Létezik egy zseniális abszurditás: ha az ország vezetője teljes meggyőződéssel a kamerákba mondja, hogy az ég zöld és eperízű, a legpusztítóbb dolog, amit tehetsz, ha elkezdesz vele érvelni, hogy „elnézést, de a Rayleigh-féle fényszóródás miatt kék, és egyébként sincs íze”. Vagy ami még tragikusabb: engedményt teszel, és azt mondod: „jó, a zöldben talán kiegyezhetünk, de szerintem inkább málna”.
Bumm. Vesztettél.
Abban a pillanatban ugyanis, hogy elkezdted logikusan cáfolni a részleteket, elfogadtad a keretrendszert. Beléptél a miniszterelnök toxikus alternatív valóságába, onnantól kezdve pedig az ő szabályai szerint játszotok. Ott, ahol a hazugság nem egy elszigetelt hiba a mátrixban, hanem maga az operációs rendszer. Ezt írja le a híres Brandolini-törvény, vagyis a bullshit-aszimmetria elve: egy orbitális hazugság megalkotása nulla energiába kerül, de annak a logikus, adatokkal történő megcáfolása nagyságrendekkel több időt és erőforrást emészt fel. És a végén úgyis te fogsz őrültnek tűnni, mert egy eperízű égről vitatkozol.
Amikor a miniszterelnök bizonyítottan és rendszerszinten hazudik, a tudományos alaposság egyetlen érvényes védekezési mechanizmust ismer: a premisszák teljes, azonnali és gúnyos elutasítását.
Nem szabad leállni vitatkozni a részleteken. Nem kell Excelt nyitni, hogy bebizonyítsuk, miért nem stimmel a legújabb abszurd ígéret vagy állítás. Egy funkcionálisan hamis alapvetést nem megvitatni kell, hanem diagnosztizálni, mint egy klinikai tünetet, majd átlépni rajta. Mert egy bizonyos ponton túl az igazság bizonygatása nem felvilágosító munka, hanem asszisztálás egy kognitív bűncselekményhez.