A modern közbeszédet és a közösségi médiát elöntő, szinte tapintható lincshangulatot látva hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a társadalmi polarizáció és az irracionális bosszúvágy a hazai politikai csatározások közvetlen terméke. Amikor új, a digitális teret üstökösként beragyogó politikai formációk – mint például a Tisza Párt – villámgyorsan csatornázzák be a tömegek elégedetlenségét, a felszíni elemzések a helyi belpolitikai elit vélt vagy valós bűneit vagy a karizmatikus influenszer-marketing hatékonyságát jelölik meg okként.
A szociálpszichológia és a kritikai rendszerelemzés mélyebb rétegei azonban egy sokkal nyugtalanítóbb igazságra mutatnak rá: a mesterségesen felkorbácsolt indulatok valódi gyökerei nem a magyar politikai valóságban, hanem a késő kapitalista nyugati társadalmi berendezkedés rendszerszintű, globális válságában gyökereznek.
A hazai politika nem a betegség oka, csupán a globális szorongás helyi elosztóközpontja,
amelyhez a Tisza vezetője, Magyar Péter egy tökéletes pszichés avatarként asszisztál.
Az importált szorongás: A nyugati civilizáció belső konfliktusai:
Ahhoz, hogy megértsük a mai magyar választó lelkiállapotát, nem a parlamentig, hanem a globális gazdasági és kulturális struktúrákig kell visszanyúlnunk. A nyugati típusú berendezkedés kései fázisa olyan egzisztenciális krízist exportált az egyén szintjére, amellyel szemben a nemzetállami keretek tehetetlenek.
A modern ember mindennapjait a radikális atomizáció és az elidegenedés határozza meg. A hagyományos megtartó közösségek szétverésével a hiperindividualista piac az egyént teljesen magára hagyta.
A modern ember elmagányosodott, és azt a terhet cipeli, hogy saját egzisztenciális biztonsága kizárólag a saját, szüntelen teljesítményétől függ.
Ezt tetézi a klímaválság fenyegetése, a technológiai rabság, az állandó hatékonyság-kényszer és a gazdasági folyamatok kiszámíthatatlansága által szült permanens prekaritás (jövőtlenség). A fogyasztói társadalom által diktált spirituális vákuum egy belső, pszichés ürességet, egyfajta „léthitetlenséget” eredményez.
Ez a diffúz, megfoghatatlan fenyegetettség-érzés az egzisztenciális szorongás. Mivel a psziché számára a permanens, tárgyatlan szorongás elviselhetetlen, a belső feszültséget külső, tárgyiasítható haraggá kell átalakítani.