Az lesz a baja a most hatalomban lévő kormánynak, hogy az anti-Orbánizmus egy érzelem, de nem egy közpolitikai terv és pláne nem egy koherens ideológia.
Az, hogy 2026-ban a többség által választott anti-Orbánista düh jogos volt vagy nem, már történelmi kérdés. Véleményem szerint a 2010–2026-os korszak pozitívan fog bevonulni a magyar politikatörténetbe, értem, hogy ez most kisebbségi álláspont, de szerintem ez idővel változni fog.
De most nem ez a fontos!
Az anti-Orbánizmus ugyanis nem mond semmit az állam szerepéről, nem mond semmit Magyarország helyéről a világban. Ebben a fenntarthatatlanul széles koalícióban a többség elismeri azt a keretet, hogy különleges felelősséggel tartozunk a magyar nemzet iránt, egy kisebbségi, de most a hatalmat erőteljesebben gyakorló része pedig világ- és európai polgárnak képzelik magukat, akiknek csak egy véletlen, hogy itt születtek és a felelősségük univerzális elveknek és nemzetközi szervezeteknek szól.
Akik szerint a közoktatásnak nem feladata a hazafias nevelés, akik szerint az EU-ba nem a nemzeti érdekeink, hanem az általános világjobbítás miatt léptünk be, akik szerint a magyar történelmet úgy kell bemutatni, hogy elmondjuk, hogy a nemzet kollektívan bűnös és rossz, azok még az anti-Orbánista táborban is kisebbségben vannak.
Ezért is várom, hogy megnevezze végre Tarr Zoltán az átláthatóság kormányában, kik is a tagjai annak a „szakmai” bizottságnak, amely majd véleményt mond a Terror Háza Múzeum állandó tárlatáról. Ugyanis két opció van: vagy helyes szerintük a nemzeti keret és apró változásokat javasolnak (ebben az esetben az ordítók nem fogják őket életben hagyni), vagy a nemzeti keretezést fogják támadni, amely esetben pedig a saját táboruk kisebbségi részének felelnek csak meg az ordítók kedvéért.
Nincs jó döntése a néma, titkolózó miniszternek, ezért is néma és ezért titkolózik. De ezt nem tudja sokáig megtenni, mert előbb-utóbb valamit mondania kell…