(...)
Lehet, hogy én kezdem elveszíteni a fonalat, de úgy tűnik, hogy nagyjából ugyanazzal az ügykörrel három intézmény foglalkozik majd párhuzamosan: az NVVH, az Európai Ügyészség és az eddig is meglévő Ügyészség. Hogy a történet még zavarosabb legyen, a személyzeti kérdésekben egészen vadregényes történetek bontakoztak ki.
Már eleve, ami a nagyreményű NVVH indulását illeti, Ligeti jelölése – aki ugyan kiváló jogász és szakember – minimum megért egy szemöldökráncolást, hiszen a Transparency International olyan nemzetközi intézmények, mint a Világbank soft power-eszköze; olyan civil szervezet, amit a centrumországok államai finanszíroznak. Jobboldaliul a globalista háttérhatalom eszköze, amely – baloldaliul – közpénzből üzemel. Ilyenformán ez a szervezet írta másokkal közreműködve azokat a jogállamisági jelentéseket, amelyek alapján az EU végül felfüggesztette az EU-s pénzek kifizetését Magyarország számára, ami még Ursula von der Leyen szerint is döntő lehetett az áprilisi választási eredmény tekintetében.
Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a győztes végül a politológus Unger Anna lett, aki korábban egyébként az MSZP-közeli Progresszív Intézetnél volt vezető kutató. A hivatal az egyik első lépéseként magához vonta a parkfenntartási mutyi ügyét, majd másnap a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette az egyik vádlott, Őrsi Gergely MSZP-s polgármester letartóztatását, és házi őrizetre változtatta azt.
De hasonlóan furcsa a már említett Szathmáry Zoltán jelölésének leszavazása. Róla kiderült, hogy a testvére, Szathmáry István gyanúsítottként érintett lehet az aranykonyvoj-ügyben. Baka András köztársasági elnök ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „bizonyos ügyvédi irodák a saját pozícióik erősítésére minden eszközt felhasználtak, és politikai síkra terelték a kérdést” – miután a Szathmáry Zoltánt érintő információt az a Horváth Lóránt ügyvéd dobta be, akinek az ügyvédi irodájánál dolgozik az akkor lefogott ukránokat védő ügyvéd, Laczó Adrienn (az ő neve pedignemrég még köztársasági elnökként is felmerült). Kisvártatva Fürcht Pál, a korábbi lemondott főügyész jelentkezett egy levéllel, amelyben Orbán Viktort mint a konvoj-ügy megrendelőjét nevezte meg (őt maga Horváth Lóránt képviseli, aki korábban a 2005-ben alapított, szintén MSZP-közeli Amőba – hivatalos nevén az Alapítvány a Modern Baloldalért – környékén fordult meg). Ami ezt a vonalat illeti, itt legalább az ukrán vagyon iránti mélységes aggodalmat megértem.
A legszimplább talán Laura Codruța Kövesi esete – ő úgy került az Európai Főügyészséghez, hogy Romániában nagy botrányok közepette leváltották az ottani Országos Korrupcióellenes Ügyészség (a Direcția Națională Anticorupție, azaz a DNA) éléről, miután olyan vádak érték, hogy a hivatalt politikai leszámolásokra használta és párhuzamos államot épít. Ezekhez képest már csak a szokásos európai modortalanságnak tudható be, hogy Codruța Kövesi ukrán kitűzővel mondta be a Telex által készített interjúban, hogy „itt az ideje, hogy visszaszerezzék az országukat”, emellett pedig kedélyesen rá is licitált az NVVH-ra, mondván, az Európai Ügyészség gyorsan dolgozik, és akár éveken belül le tudnak ültetni embereket.
(...)
A korrupcióval szerzett vagyon visszaszerzése ugyan a Tisza legfőbb választási ígérete volt, de mindjárt két problémába is ütközünk. Az egyik az, hogy a szóban forgó vagyonok nem egyszerűen el lettek lopva és be lettek tömködve a párnacihába vagy felélésre kerültek Dubajban, hanem az irányított közbeszerzések eredményeképp a NER közeli tőkésosztály valóban óriási gazdasági tényező lett, amely tízezreket foglalkoztat és sok esetben nemzetközi érdekeltségekkel is rendelkezik.
A visszaszerzés itt felveti a kérdést, hogy akkor ezeket a cégeket bedönteni óhajtják – vagy államosítani?
És ha utóbbi, akkor miért állnának meg ott – ugyanis a Magyarországon működő vállalatok a nem kevésbé simlis privatizáció idején kerültek az államtól magánszereplőkhöz. Ez a kérdés persze költői: ugyanis az a nemzetközi keretrendszer, amiben működünk, nem nézné ezt jó szemmel, sőt. Az állam rossz gazda, ezért a nyugati gazdasági modell módszeresen az ilyen cégek privatizációját tűzte ki célul (a vasúttól a távközlésen át az energetikáig), így a NER is inkább magántőkét halmozott fel, nem pedig állami cégeket épített.
Mivel pedig így az állami szereplők is magánszereplőktől kénytelenek megrendelni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket korábban a kapun belül végeztek (parkfenntartástól és iskolai étkeztetéstől az útépítésen át a kórházak takarításáig), éppen ez a gazdasági berendezkedés az, ami az itthon jól ismert korrupciós formákat újra és újra kitermeli.
(...)