Kiállok Osztie Zoltán atya mellett.
Lehet vitatkozni a szavain, lehet úgy gondolni, hogy egy-egy megfogalmazása túl erős volt. De ettől még fel kell tenni egy fontos kérdést: elvárható-e egy paptól, hogy hallgasson akkor, amikor lelkiismerete és hite szerint kötelessége megszólalni?
Gyakran hallani azt az érvet, hogy „egy pap ne politizáljon”. Csakhogy itt fontos különbséget tenni.
Más dolog aktív pártpolitikai szerepet vállalni, és megint más dolog megszólalni a társadalom, a közélet és a politika erkölcsi kérdéseiben.
A katolikus egyházjog valóban arra inti a papokat, hogy főszabály szerint ne vállaljanak aktív szerepet politikai pártokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy papnak ne lehetne szava a közélet erkölcsi kérdéseihez.
Sőt, hogyan is lehetne másként?
A kereszténység nem zárható be a templom négy fala közé.
Jézus Krisztus maga is beszélt a világi hatalomról, az adóról, a vezetők felelősségéről, az igazságosságról, a szegényekről, a képmutatásról és arról, hogyan kell a hatalmat gyakorolni.
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.”
– Mt 22,21
Jézus nem pártpolitikus volt, és nem valamely földi politikai mozgalom programját hirdette. De ebből egyáltalán nem következett az, hogy hallgatott volna azokról a kérdésekről, amelyek a társadalmat és a hatalmat érintették.
Éppen ezért szerintem téves az az elvárás, hogy egy papnak azért kellene hallgatnia egy közéleti kérdésről, mert annak politikai vonatkozása is van.
A pap feladata nem az, hogy pártpolitikus legyen.
De feladata lehet az, hogy tanítson, figyelmeztessen, lelkiismeretet formáljon és az Evangélium fényében beszéljen arról a világról, amelyben élünk.
Pál apostol is ezt írja:
„Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan.”
– 2Tim 4,2
Természetesen a keresztény tanítás arra is kötelez bennünket, hogy az igazságot szeretetben mondjuk ki. Ezért egy pap hangnemét, egy-egy túlzó vagy szerencsétlen megfogalmazását lehet kritizálni.
De óriási különbség van aközött, hogy valakinek egy-egy mondatával nem értünk egyet, vagy hogy azt mondjuk neki: papként nincs joga megszólalni közéleti kérdésekben.
Ez utóbbit nem tartom helyesnek.
A II. Vatikáni Zsinat tanítása is világosan különbséget tesz az Egyház és a politikai közösség között, ugyanakkor az Egyház küldetését nem szakítja el a társadalmi és erkölcsi kérdésektől.
„Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodásotok megújulásával.”
– Róm 12,2
Én ezért nem azt állítom, hogy Osztie Zoltán atya minden egyes szava szükségszerűen helyes vagy vitathatatlan.
Azt viszont határozottan vallom, hogy papként is joga van megszólalni, tanítani, figyelmeztetni és a keresztény erkölcs alapján véleményt mondani a közélet kérdéseiről.
Lehet vele vitatkozni.
Lehet neki válaszolni.
Lehet bizonyos szavait kritizálni.
De a papi szolgálat nem jelent közéleti némasági fogadalmat.
„Az igazság szabaddá tesz benneteket.”
– Jn 8,32
Imádkozzunk Osztie Zoltán atyáért, papjainkért és azért, hogy legyen bátorságuk kimondani azt, amit hitük és lelkiismeretük szerint igaznak tartanak – mindig az igazság, a szeretet és az emberi méltóság szolgálatában.