(...)
Ha van pozitív hozadéka a Fidesz választási vereségének, akkor az az, hogy nagy a nyüzsgés a téma körül, hogy milyen lesz és milyen legyen a jobboldal, főleg annak szellemi oldala. Amennyiben a törekvés arra irányul, hogy legyen az aktuális kormánypárt–ellenzék viszonyon túl is jobboldal, úgy ez mindenképp üdvözlendő. És bár az szerintem nem mondható, hogy a jobboldal eddig ne lett volna sokszínű vagy hogy ne lett volna jobboldal vagy jobboldali gondolkodás a Fideszen túl és kívül, tény, hogy ezeket a hangokat alig-alig lehetett hallani.
És az csak most látszik, hogy kevésbé volt fontos az a törekvés, hogy a jobboldali, konzervatív stb. gondolat akkor is létezzen, ha épp nem a jobboldal van kormányon. Ha érheti jogos kritika az előző garnitúrát, az az, hogy valóban túlságosan egyhangú volt a jobboldali nyilvánosság. A témák többsége szinte mindig az aktuális események körül forgott, és talán ezért is lett e nyilvánosság jelentős része egy idő után érdektelen.
Nem volna helyes kipécézni egyes műhelyeket vagy felületeket, és azokat hibáztatni ezért. Ha valaki a szorosan a kormányhoz, a pártokhoz kötődő nyilvánosságot vádolja azzal, hogy túlságosan kötődik a kormányhoz, a pártokhoz, ennyi erővel a vizet is vádolhatná azzal, hogy nedves. Senki nem akadályozott senkit abban, hogy önálló kezdeményezésekkel éljen, még akkor is, ha ez a rögösebb út. Ugyanezért nem tudok lelkesen felülni arra a hullámra, amely most dühösen kéri számon a „nagytőkéseken” az „eltartásukat”.
Az érem másik oldala viszont az, hogy a jobboldali politikai erőknek is érdemes megfontolniuk, hogy saját hosszú távú érdekük egy ilyen nyilvánosság – még akkor is, ha e nyilvánosság olykor őket magukat is korlátozná. Ha valamikor, most látszik igazán, mekkora probléma, ha a jobboldal ezt a hosszú távot figyelmen kívül hagyja. A jobboldalnak, a jobboldaliságnak, a jobboldali gondolkodásnak léteznie kell akkor is, ha épp nincs hatalmon.
(...)