Nem tudok nyugovóra térni anélkül, hogy meg ne emlékeznék a ma 40 éve bemutatott Macskafogóról, ami amellett, hogy halálbiztos meggyőződésem szerint az egyetemes magyar kultúra egyik tökéletes csúcsteljesítménye, legalább akkora nemzeti, szellemi és kulturális jelentőséggel bír, mint az olaszoknak az Isteni színjáték, vagy a japánoknál A hét szamuráj.
Anyámnak hála, aki kiskoromban megnézette már velem, alapjaiban határozta meg mind a humorhoz való viszonyomat, mind pedig azt, hogy mit érdemes minőségi alkotásnak tekinteni. Mert annak ellenére, hogy az egész szövegkönyvet elmondom visszafelé is, fogalmam sincs, hol kezdhetném a felsorolását mindannak a leheletfinom és döbbenetesen intelligens utalásnak („Thoreau-t olvas és nyers koszton él”), és fullasztóan szellemes humornak („Köszönöm, uram, de már egy éve önnel él”), amivel a Macskafogó minden perce tele van tömve.
Szóval mindezzel csak azt akartam mondani, hogy népünk és kultúránk soha el nem múló hálával tartozik Ternovszky Bélának és Nepp Józsefnek, amiért 40 éve mozikba küldték azt a filmet, amely amellett, hogy világszínvonalú alkotás, azon kevés dolgok egyike, amely talán még feltétlen konszenzust élvez ebben az országban.