Miközben a figyelmünk és időnk nagy részét - egyéni és társadalmi szinten is - elviszi a főszerepre felkért miniszterelnök és az őt visszhangzó mellékszereplők napi melodrámája, ilyen sorsdöntő témák mennek el kitárgyalatlanul a fejünk felett:
- az EU-s vétó eltörlése a bővítés ügyében, illetve védelmi kérdésekben,
- annak megfejtése, hogy Manfred Weber miért nyilatkozta azt, hogy Magyar Péter adta meg a zöld jelzést Ukrajna EU-s csatlakozásának és további finanszírozásának, és hogy ez szerintük miért nem baj
- vagy hogy a lengyelek és a litvánok közös evakuációs tervet dolgoznak ki a balti államok számára, ha esetleg “valami” miatt, “gyorsan” kéne elhagynia, sok embernek azokat az országokat,
hogy miért oldják fel a gyermekek védelmét a gender-ideológiával szemben?
És a válaszokat sürgető itthoni kérdések közül csak néhány:
- mi lesz a rezsicsökkentéssel
- mi lesz az első saját otthonhoz jutás támogatásával
- a megígért 480-as üzemanyagár helyett miért kerül a dízel 100 forinttal többe, mint kormányváltás idején,
- mi lesz a válságot megélő mezőgazdasággal
- miért iktatják ki a gyermekvédelemből a gender-ideológia elleni védelmet
- miért nincs következménye annak, ha egymás szavazógombjait nyomkodják a tiszás képviselők?
Mindeközben a társadalom legmélyét mérgező, és a mindenkori kiállást és küzdelmet igénylő témák továbbra is ott munkálnak.
Az imént olvastam, hogy az OnlyFans magyar felhasználói több mint 8 milliárd (!) forintot fizetnek ki a platformon keresztül. Ezen a felületen a “rajongók” pénzért cserébe jóformán bármit kérhetnek a kamera túloldalán lévő tartalomgyártótól, a pornótól a legnagyobb öncsonkításos őrültségekig.
A platform népszerűsége sajnos nem pusztán látlelete egy válságos állapotban lévő társadalomnak, hanem aktívan züllesztő tartalmaival egyik kiváltó oka is ennek a morális lejtmenetnek.
Ez pedig egybecseng azzal a félelmetes valósággal, amit naponta megélünk, politikai celebritások kéjes örömmel vitt vezénylete mellett: a vérgőzös bosszú, az irigység és a nárcisztikus tulajdonságjegyek társadalmi léptékű megerősödésével.
E rosszabbik énünkre épülő politika egyszerre veszi el a lényegi kérdésekről a fókuszt, miközben társadalmi következményei messze túlmutatnak egy választási cikluson, itt maradnak velünk személyes kapcsolatainban, a lelkek legmélyebb bugyraiban.
Ha szeretnénk egy jobb világot a gyerekeinkre hagyni, a rombolás látványos mozijától el kell firdítsuk tekintetünk és újra meg kell tanulnunk hinni a szeretet és az összefogás erejében!