(...)
Hamvas Béla élete vége felé több esszében is foglalkozott a senki jelenségével. A „senkiség az, ahol valakinek lennie kell, de nincs senki”.
Vázlatos kultúrtörténete szerint az archaikus kor jellemző figurája a valaki, akinek van személyisége, szubsztanciája, tartása, és tudja, hogy van valami, ami az életénél több, és ezért a többért kész és képes az életét odaadni. Ez az európai életrend eredeti bázisa, ami a kapitalista-polgári korban meggyengül, felhígul, és a polgár átalakul akárkivé, akinek az életnél több már nem fontos, a lényeges az, hogy a számítását megtalálja. A valaki egyedi, jellegzetes példány, az akárki jellegtelen és felcserélhető.
A modern korban az ember alakja végképp felbomlik, szubsztanciája eltűnik –
az akárki után a senki következik, aki már teljesen arctalan, formátlan, jellegtelen és jelentéktelen.
A személytelen világapparátus, világüzem totális uralma alatt álló túlnyomó többség a létfenntartásban kompromittálja magát, a hatalomért, a vagyonért és a hírért bemocskolja eredeti lényét. „Mechanizálódik, és ugyanolyan mértékben az enyészetben felszívódik. Ez a senkiség. Apparatizálva és nullifikálva.”
De nem ez a sötét diagnózis és kilátástalan látkép Hamvas utolsó szava. Szerinte a senki-korszakban is megmaradhat a valaki, ha az emberinél nagyobb (azaz transzcendens) világból való erők segítségével személyes képességeit, tulajdonságait és tehetségét kész és képes bevetni. A gyökeres fordulathoz képesnek kell lenni a hiteles szellemi hatás felvételére, és „tudatos és éber kommunikációban állni az emberinél nagyobb világ erőivel”.
Ehhez most csak annyit tennék hozzá, hogy a valakiknek egymással is tudatos és éber kommunikációban kell állniuk – minél több személyes találkozásra, beszélgetésre, komoly disputára és tapasztalatcserére, értelmes közös célok kitűzésére és megvalósítására, a mindennapi életben minél több közös, hasznos tevékenységre van szükség (nem kampányakciókra és szimbolikus demonstrációkra gondolok).
Tudjuk, „egymás nélkül sötétben vagyunk”, de ha az egymást megismerő és vállaló valakik élő, működő közösségeket alkotnak, akkor hamarabb, mint gondolnánk meglátjuk, hogy a senki-korszakban a valakik sokkal többen vannak, mint amennyi magasról nézvést látszik.