(...)
Mindebből az látszik, hogy bár október 7-én valóban brutális terrortámadást hajtott végre a Hamász Izrael ellen, melynek során áttört a Gázát körülvevő fal- és védelmi rendszeren, az incidenst a Netanjahu-kabinet nem megakadályozni akarta, hanem ürügyként felhasználni azt arra, hogy tágabb geopolitikai céljaikat teljesítsék.
Nevezetesen Gáza elnéptelenítését, a Hezbollah lefejezését, és az Irán elleni háború megindítását, mely utóbbiba egyelőre, úgy tűnik, beletörik a bicskájuk, és az egésznek a kollektív Nyugat fogja meginni a levét. Tették mindezt úgy, hogy nem számított se a palesztinok, sem a zsidók élete.
Az azóta eltelt három év hosszú idő – bármennyire erős atrocitáspropagandát sikerült is faragni a történtekből.
Ám Gáza romjai közt/alatt nemcsak a palesztinok fekszenek, hanem a nyugati szövetségi rendszernek az a képessége is, hogy minden konfliktust egyszerűen keretezzen, minden összecsapást a jó „mi” és a gonosz „ők” párharcára bontson le, hogy a bonyolult geopolitikai konfliktusokat egy Marvel-film színvonalán adja el a saját közönségének.
Mert ezt a mozit ugyan, ha nem is örömmel, de így-úgy fogyasztotta a közönség – ha másért nem, hát azért, hogy a saját lelkiismeretét megnyugtassa. Ám most már azoknak a történetét is meg kellene hallani és hallgatni, akiket a kulisszák mögött miszlikbe aprít a gépezet: a Közel-Kelet lebombázott millióit. Hiszen Izrael háborúi fizikailag ugyan távol vannak, ám azok következményei itt is jelentkeznek, ráadásul nemcsak súlyosan, de várhatóan tartósan is.
(...)