Túl vagyunk a közbiztonsági kríziskezelő mobil csapat első két műszakján. És már ez a néhány óra is megmutatta, miért van szükség erre a munkára. Csütörtök délután öttől éjfélig, majd péntek hajnalban újra útnak indultunk. Az első két műszakban több embert sikerült biztonságos helyre, megfelelő ellátásba juttatnunk. Volt, aki azonnal segítséget kért, volt, akinél először azt kellett felmérni, pontosan milyen segítségre van szüksége.
Az egyik számomra legfontosabb történet ami szeretnék veletek megosztani egy nagyon rossz állapotban lévő fiatalé, akit a Népligetből vittünk ellátásba. Ott maradt, biztonságban töltötte az éjszakát, és nem engedtük el a kezét másnap sem. Hétfőtől bekapcsolódik az intézmény közfoglalkoztatási programjába, és elindulhat a hosszabb távú elhelyezése is. Azt mondta, szinte életében először érzi azt, hogy valaki tényleg foglalkozik vele. Lehet, hogy rendszerszinten ez egyetlen ember története. Neki viszont ez az élete, nekünk pedig minden ilyen eset konkrét tapasztalat.
Fontos ugyanakkor tisztázni, hogy ez a pilot nem arról szól, hogy egy busszal megoldjuk a hajléktalanság, a szerhasználat problémáit vagy a közterületi kríziseket. Azt is pontosan tudjuk, hogy a jelenlegi ellátórendszerben komoly hiányok és elakadások vannak. Éppen ezért kell látnunk, hogy az utcán milyen szükségletekkel találkozunk, ezekre ma milyen válasz létezik, hol szakad meg az ellátási út, és hol nincs egyáltalán megfelelő szolgáltatás.
Már az első két műszakban találtunk ilyen elakadást. Például egy látszólag egyszerű adminisztratív feltétel, a tüdőszűrő igazolásának hiánya is megakadályozhatja, hogy valaki bekerüljön egy ellátóhelyre. Ezeket a pontokat egyenként fel kell tárnunk, mert csak abból lehet működő rendszert építeni, amit a valóságban is végigteszteltünk.
Ezért vagyok most én is jelen a terepen, mert ennek a rendszernek a koordinátoraként látnom kell, hogyan működik a gyakorlatban az, amit felépítünk. Végig kell járnunk az ellátási utakat, tesztelnünk kell a protokollokat, és a terepen dolgozó szakemberekkel együtt kell megtalálnunk, mi működik és min kell változtatni. A szakpolitikai tervezésben ugyanennek a diagnosztikai megközelítésnek az a lényege, hogy a rendszer fájdalompontjait és a terepen dolgozók tapasztalatait előbb tényszerűen fel kell tárni, és erre lehet fejlesztést építeni.
Az utcán szociális, egészségügyi és szükség esetén addiktológiai tudással mérjük fel az adott ember állapotát, és megpróbáljuk abba az ellátásba továbbvezetni, amelyre ténylegesen szüksége van. A modell célja eleve az, hogy a helyszíni krízisintervenció ne önmagában álljon, hanem megfelelő egészségügyi, pszichiátriai, addiktológiai, hajléktalanellátási vagy más szolgáltatásba kapcsolódjon, majd utánkövetés kövesse.
A rendőrség ebben fontos partner, de világos protokoll szerint dolgozunk. A segítő beszélgetést nem rendőr és szociális munkás együtt kezdi meg. A rendőri egység elérhető, szükség esetén azonnal bevonható távolságban biztosítja a munkát, és akkor lép be, amikor ezt a helyzet vagy a biztonsági protokoll indokolja. Erre azért van szükség, mert nagyon különböző állapotban lévő emberekkel találkozunk, és minden esetben más típusú beavatkozás lehet megfelelő. Az operatív tervben is eseti aktiválásra készen álló, szociális szemléletű rendőri egységgel számolunk.
Közben pedig készül az intervenciós csomag. A terepen szerzett tapasztalatokból pontosítjuk, milyen szolgáltatások hiányoznak, hol kell kapacitást bővíteni, hol kell az intézmények közötti együttműködést átszervezni, és hol van szükség akár jogszabályi változtatásra. Nem egy újabb párhuzamos intézményt akarunk létrehozni: a meglévő rendészeti, szociális, egészségügyi és addiktológiai kapacitásokat akarjuk működő ellátási lánccá összekapcsolni.
Az első két műszak után pedig egy dolgot már biztosan tudunk: ez csak csapatban működik. Köszönöm Pósfai Gábor belügyminiszternek és a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a partnerséget és azt a professzionális munkát, amit ebbe a pilotba beletesznek. Külön köszönöm azoknak a fiatal, agilis, terepre termett, szociálisan érzékeny és tapasztalt rendőröknek és szakembereknek, akikkel ebben a két műszakban együtt dolgozhattunk.
És köszönöm mindazoknak, akik ebben a munkában közvetlenül részt vesznek: Wrochna Annának, Miletics Marcellnek, Papi Gergelynek, Sárosi Péternek, Bódy Évának valamint a Baptista Szeretetszolgálat - Utcafront Menedék és a BMSZKI Aszódi éjjeli menedékhely és nappali melegedő munkatársainak azért, hogy az első műszakok során fogadták azokat, akiket sikerült ellátásba juttatnunk. Az ilyen együttműködések nélkül a mobil csapat önmagában nem tudna működni: az a lényeg, hogy a terepi segítség valódi, továbbvezető ellátási úthoz kapcsolódjon.
Most gyűjtjük a tapasztalatokat, javítjuk a protokollt, és megyünk tovább. Az a cél, hogy aki krízishelyzetben van az utcán, annak legyen hova továbbmennie és azt a segítséget kapja, amire valóban szüksége van.