(...)
Amikor a KATA átalakításával a társadalom leginkább kiszolgáltatott, sérülékeny kisvállalkozóinak terheit radikálisan növelték, a többség egyszerűen tudomásul vette a döntést. A társadalom megmaradt része teljes érdektelenséggel fordult el a megélhetési válságba sodródó kisadózóktól, mintha egy másik valóságban élnének. Ezzel szemben, amikor a vagyonadó kérdése kerül elő, a közönyt hirtelen felváltja egy kárörvendő, hangos ünneplés: „Fizessenek a gazdagok!”
A tömeg dörzsöli a tenyerét, és az ostoba irigységtől fűtve
követeli azok megsarcolását, akik a gazdaság motorjaiként, munkahelyteremtőkként működtetik a rendszert.
A pusztító rövidlátás éppen abban rejlik, hogy a társadalom egyik intézkedésnél sem számol a strukturális következményekkel. Az expresszív én nem látja be, hogy a legkiszolgáltatottabbakat és a gazdaság motorjait sújtó új adórendszer által elindított negatív folyamatok előbb-utóbb elkerülhetetlenül középre is begyűrűznek.Amikor az alsó rétegek ellehetetlenülnek a megemelt közterhek miatt, a szolgáltatások árai drasztikusan megugranak, a kisiparosok eltűnnek, a feketegazdaság felerősödik, a humán tőke pedig leépül.
Amikor pedig a felső kategóriákat büntetik vagyonadóval, a tőke és az innováció egyszerűen elmenekül az országból, elsorvasztva a munkahelyeket és a gazdasági növekedést. A középréteg – amely most csendben tűr vagy vakon ünnepel – végül magára marad az összeomló szolgáltatásokkal, a megugró árakkal és a zsugorodó lehetőségekkel. A „nem érint nagyon” felkiáltás tehát a teljes szellemi vakság bizonyítéka.
(...)