A liberális politika alapvetően piaci és (jog-, identitás- és kulturális) egyenlőség alapú. A nyugati szabadság egyenlőségi kérdéssé vát az említett tekintetekben,
ezért egyúttal vakká vált a szabadság és a kultúra tradícióban és civilizációban rejlő összefüggéseire,
amit a piaci igények (a vállalati munkaerőpótlás és a fogyasztók árérzékenysége) is támogatnak.
A liberalizmus egyúttal progresszíókényszerítő is, azaz a társadalom fentiek miatt gyorsuló átalakulásának nem tud és nem érdeke gátat vetni (tipikusan nagyon gyenge a kontextusismerete), így amikor a társadalomra nehezedő kettős, egyenlőségi és piaci nyomás nagyjából egyszerre forgácsolja szét az igazságosság, a méltányosság, az egzisztenciális versenyképesség és a kulturális integritás (otthonosság) szempontjait, a liberalizmus meglepve néz körül, mint Travolta az ismert mémben.
A továbbra is benne érdekelt elitek meglepve látják az "iskolázatlanok" és a "versenyképtelenek" lázadását, status quo keltette hányingerét és végül fasizálódását.
A szélsőségek mindig a vak mainstream hátán kapaszkodnak a hatalomba. Nincs itt semmit csodálkozni való.