(...)
Az elején nagyobb ugrásra is adódik lehetőség a presztízsberuházások, a túlárazott közbeszerzések, egyéb pazarló tételek leállításával – tehát ezentúl számos dolog olcsóbb lesz. De emellett ott van az a tényező, hogy amit nem a budavári építkezések befejezésére vagy az autópálya-koncesszióra költesz el, annak megvan a helye.
Rengeteg olyan szektor, ágazat sorakozik, amire az elmúlt 16 évben, sőt akár az elmúlt 36 évben évről évre egyre kevesebbet költöttünk, forráskivonás történt, és így borzasztó állapotban vannak. És persze lehet, hogy most szabadabb lett egy kicsit az ország, és már az óriásplakátok sincsenek – de például az Oktatási Minisztériumban még mindig kvázi ingyen dolgoznak a titkárságvezetők, viszont nem lehet fél év múlva is ingyen dolgozni.
Nem lehet azt mondani a szociális dolgozóknak, hogy nem lesz béremelés, mert nagyon rossz helyzetben van az ágazat. Nem lehet azt mondani – miután a kerületi polgármesterek megszólalásai alapján az elmúlt hetekben felerősödött a közbeszédben a közbiztonsági probléma Budapesten –, hogy egy-egy éjszaka száz rendőr teljesítsen szolgálatot. A rendőrség is rossz állapotban van; akkor lesz több ember, ha állásokat, pozíciókat teremtenek, és azokhoz nyilván fizetés kell.
A lerobbanó vonatokról ne is beszéljünk. És hova kellene még pénz? Ha bárkit megkérdezel erről Magyarországon, az oktatást és az egészségügyet fogja mondani, de ez csak a jéghegy csúcsa. Borzasztó rossz állapotban vannak a rendszereink, közülük sok nagyon-nagyon forráshiányos – finoman fogalmazva.
(...)