Ez a nap is eljött: ünnepélyesen bejelentem, hogy befogom a számat.
Nem fogok most egy ideig ironizálni, elemezgetni, jogászkodni sem a Gemišten, sem máshol a hazai és nemzetközi médiában. Ezt a tevékenységet – leginkább a jogászkodást – mostantól a Miniszterelnökségen folytatom: az azt vezető miniszternek, Ruff Bálintnak fogok alkotmányjogi kérdésekben tanácsokat adni. Ez a szerep nem összeegyeztethető azzal, hogy a nyilvánosságban zsűrizgessek.
Amíg újságíróként (is) dolgoztam, mindig valamennyire niche közönségnek írtam. Sosem az volt az elsődleges célom, hogy sok embernek mondjam a magamét, hanem hogy olyanoknak mondjam, akiknek érdemes – mert értik, elgondolkodnak rajta, érdemben vitatkoznak vele, vagy esetleg valamiben még változik, árnyalódik is a véleményük vagy a hozzáállásuk egy-egy cikket elolvasva.
Így volt ez már valamennyire az Azonnalinál, és még inkább a Gemišten – utóbbi számomra eleve már inkább csak egy hobbiprojekt volt az alkotmányjogi kutatás mellett. És persze alapból így van ez az akadémiai közegben: a firenzei EUI, majd a prágai Károly Egyetem kutatójaként írt tudományos cikkeim egy, még a niche újságolvasókhoz képest is szűk szakmai közönségnek szólnak.
(...)
Hogy nem visszhangkamrára van igény, azzal kapcsolatban optimista vagyok: aki csak a saját álláspontja megerősítését akarná visszahallani, az nem olyasvalakitől kérne alkotmányjogi ügyekben tanácsot, aki nemrég hangosan kritizálta a képviselői mandátumkorlátot, a parlamenti vizsgálóbizottságok új szabályait vagy a „tisztítótüzet”.
A véleményem nem változott abban a kulcskérdésben, amit az áprilisi választás óta többször is leírtam, elmondtam: bármely párt egyedüli túlhatalma veszélyes, rendszerváltás pedig akkor lesz a kormányváltásból, ha saját magát is korlátozza az új, tiszás kétharmad. A nyáron történt személyi döntések (köztársasági elnök, alkotmánybírók) azt mutatják, hogy megvan erre az önkorlátozásra a szándék, ez pedig eléggé biztató ahhoz, hogy a lehetőségeim szerint segítsem ezt a kormányt az alkotmányosság helyreállításában. Most, amikor tizenhat év autokratizálódás után
esély nyílik egy normális demokrácia megteremtésére – nevezhetjük ezt a rendszerváltás beteljesítésének –, egy alkotmányjogász számára óriási lehetőség és egyben kihívás ebben valamilyen módon részt venni.
(...)