Marco Rubio elment vadászni.

Elment Athénba, ahol - nem európai érdekeket szolgálva és az EU egyik legnehezebb helyzetben lévő országát, Görögországot etetve és eszközül használva letolta az USA deep state eddigi legálszentebb és legcinikusabb beszédét, ahol - részben az EU ellen fordult - USA patáját most egyik lábán a görög filozófia, másikon Jézus zoknijával takarta.

Az iciripiciri Reakció meg ezt mind megette és elsőként le is hozta a teljes beszédet magyarul.

Érdemes elolvasni, mert minden cseppje kincs.

(Csatolom a linket a poszt végén.)

Marco Rubio a legszebb európai hagyományokra és értékekre hivatkozik egy olyan USA tisztviselőként, akinek állama és kormánya ezeket tiporja épp a sárba.

A szöveg Xerxész-szel indul. Ki mással? Véletlenül se’ Mosaddegh-el és a Nyugat felelősségével abban hogy Iránban ma az ajatollah ül tort a perzsa népen.

Valahogy utalni kell a vállalhatatlan iráni háborújukra, amivel Trump a világgazdaságot tette kockára és megerősítette Kínát.

Ez a háború nem a Nyugat értékeinek védelme, hanem annak elárulása. Másodsorban a MAGA szembeköpése és az amerikai nemzeti érdeknek hátraarc. A deep state maga.

Döbbenetes cinizmus ezt a Pantheon-ra cibálni. Az iráni háború 5% fölé, azaz a credit crunch (2007?) körüli szintre tolta fel az USA kötvényhozamait.

(...)

A félreértéseket elkerülendő, én nem vagyok EU föderalista. Én EU nemzetállam párti vagyok. Csak nem a putrióták módján.

De Rubio nem az. Rubió mázos beszédje csak szemantika a szétverésünkre.

Pontosabban a német gazdaság szétütésére mert az EU legnagyobb részben német mérnöki mű. Nekünk pedig a kisebbik rossz.

Ennek tapsikolnak most a Reakciósok éppen.

És otthon rakosgatják a Közép Európa erőd makettjét.

Legóból.

Persze hogy kell önálló Közép Európai hang és arcél. Nagyon is kell. De az EUn belül kell. És nem az USA ellenünk fordult -, hanem a saját európai érdekeink mentén. Nekünk nem jó/rossz választásunk van ebben. Mi csak rossz és még rosszabb között választhatunk ma egyelőre. Ez a realitás. Ezzel kell szembenézni és az EU-nak, benne Közép-Európának és Magyarországnak ezen az alapon kell egy új világrendben meg- és újraszervezni önmagát.