Hét éve volt kedden, hogy a budapestiek bizalmából főpolgármestere lehetek ennek a csodálatos városnak. Több, mint 2500 napja vagyok hálás a bizalomért,

és több mint 3 és fél millió perce próbálok ennek megfelelni minden erőmmel.

Úgy tartják, hét év alatt megújul az ember, új életszakasza kezdődik. Bár ezt a hétéves ciklikusságot vitatja a tudomány, az biztos, hogy sokat változtam én is az elmúlt hét évben. Szeretném hinni, hogy úgy változtam, hogy közben maradtam, aki vagyok, a saját hitemmel, értékrendemmel, vágyaimmal, álmaimmal.

Budapest is sokat változott, de mivel ebből a hét évből hat hosszú éven át a város működőképességéért és értékeinek védelmében kellett megküzdenünk az Orbán-kormány Budapest-ellenes politikájával, a város nem tudott annyit változni, mint amennyire szüksége van ahhoz, hogy utódaink számára is élhető, otthonos hely maradjon. De most ennek a változásnak is eljött az ideje, a hét év ebből a szempontból valóban cezúra.

Időkényszerben vagyunk, be kell hozni az Orbán-kormány okozta lemaradást,

és időkényszert teremtenek a végre hazaérkező uniós pénzek felhasználásának szabályai is.

Idén van az évfordulója azoknak a fejlesztéseknek, amelyek a millenniumi időszakban formálták olyanná a várost, amilyennek ma ismerjük. Andrássy Gyula, Podmaniczky Frigyes, Bárczy István, a nagy Budapest-fejlesztők öröksége ez. Most olyan fejlesztések és beruházások kapujában vagyunk, amelyek a következő 130 évre teremtik meg a jövő Budapestjét. A kormánnyal nem küzdelemben, hanem partnerségben.

Hogy így legyen, ahhoz ki kell lépni a megszokásokból, a részérdekek elé az egész érdekét kell helyezni. A már megkezdődött vitáink erről szólnak, és

biztosan tudom, hogy lesznek még viták, hevesek is, de én ezeket jó vitáknak tartom, mert végre a város jövőjéről szólnak.

Azt is tudom, hogy a következő években sokan sokszor fogják szidni az anyukámat, pedig ő nem szolgált rá. Azért, mert az időkényszer és az Orbán-kormány okozta lemaradás miatt lényegében egyszerre kell belevágnunk a nagy fejlesztésekbe. Azon dolgozunk, hogy csökkentsük az ezzel járó kellemetlenségek mértékét, de minden nagy változás igénybe veszi a türelmünket, erre kell felkészülnünk. És arra, hogy létrejön ezekből a fejlesztésekből a jövő Budapestje.

Mindent, amit csinálunk, azért tesszük, hogy megerősítsük az ellenálló képességünket a klímaváltozással és a lakhatási válsággal szemben. Hogy zöldítsünk, humanizáljunk, hogy az emberi léptéket szolgáljuk.

Ezt szolgálja a már a következő hónapokban elinduló fejlesztési dömping.

Belevágunk a budai fonódó villamos megépítésébe, aztán jön a pesti fonódó, a megújuló Nagykörút, és a pesti alsó rakpart lesz a város egyik legszebb, legmenőbb helye. Kizöldül a Városháza Park a szivacsváros elveinek megfelelően. Meghosszabbodik a 3-as metró. Megépül a Diákváros, és elkezdődik a Rákosrendező beruházás. Tele vagyunk zöld tervekkel a Népligettől a Városmajorig, a Gellért-hegytől a Római-partig. Megújulnak a HÉV-ek, és sok új jármű, villamosok, elektromos buszok érkeznek a közösségi közlekedésbe. Ezt a rendszert immár regionális alapon szervezzük, hogy csökkentsük a városba beáramló autók számát. Egy egységes parkolási rendszerrel együtt mindez Budapest és a budapestiek érdekeit szolgálhatja külvárosban és belvárosban egyaránt. Azon dolgozunk, hogy megújítsuk Budapest elhasználódott úthálózatát.

És közben az új problémákat is kezeljük: a Budapesten megjelent mély szociális válság jelenségeit, a közbiztonsági problémákat a rendőrséggel együtt, a szociális krízis gyökereit pedig az újra életre hívott szolidaritási alap tervével.

Az első hét évben sok küzdelemmel, de sikerrel védtük meg a városunk értékeit és működőképességét,

akkor hát kezdődhetnek Budapest fejlesztésének és megújításának évei.