„Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)
Kedves Gyuri!
Sorstársam, bajtársam, beszélgetőtársam!
Ma éjszaka veled álmodtam. Azt álmodtam, hogy megint egy projekten dolgozol, most éppen egy évre valamilyen ösztöndíjjal külföldre tervezel menni. Először álmomban azt éreztem, hogy ez teljesen beleillik a „Gyuris” képbe: hiszen Csepeli mindig úton van, mindig tervez, mindig gondolkodik, mindig valami újdonságon töri a fejét. Második gondolatom meg az volt, hogy nekem is pályáznom kellene külföldre – lám, lám, még álmomban is így inspirálsz. (Ezután reggelig már csak azon gondolkodtam, hogy milyen kutatási témával is nevezzek, mi lenne a megfelelő.)
A köszöntő kötetben most írhatnék arról, hogy te vagy nekem a szociálpszichológus. Meg arról, hogy milyen szellemi kihívás és kaland a „létpontok”-ban veled együtt gondolkodni 2020 óta, hétről-hétre. A létpontokban, melyet még covid-kínunkban találtunk ki annak érdekében, hogy kapcsolódjunk, gondolkodjunk hétről-hétre - magunkkal, egymással és másokkal.
Meg arról is írhatnék, hogy mennyire inspirál az orosz irodalom iránti rajongásod. Meg arról is, hogy mennyire fontos volt doktori kutatásaim során az a tény, hogy Örkény Antallal, Székelyi Máriával és Barna Ildikóval anno, amikor én is ezt kutattam, éppen hasonló témán dolgoztatok, majd publikáltátok A siker fénytörései címmel. Írhatnék arról is, hogy általad ismertem meg
Hararit, meg Bregmant.
Most mégis az Értékek ébresztése című könyved kapcsán írok és annak sem valódi mondandója, hanem az előszava alapján. Ebben szerepel egy vers, amelyről egyszer téged kérdezve csak annyit mondtál: „kellett valami előszó”, de tudom, hogy ez a vers jóval több szimplán annál, hogy valaki csak úgy odahelyez egy szöveget egy ilyen fajsúlyú könyv elejére. Ez a vers Ady Endre verse, melyet, bevallom, a kötetből ismertem meg:
Ady Endre: Jó Csönd-herceg előtt
Holdfény alatt járom az erdőt.
Vacog a fogam s fütyörészek.
Hátam mögött jön tíz-öles,
Jó Csönd-herceg
És jaj nekem, ha visszanézek.
Óh, jaj nekem, ha elnémulnék,
Vagy fölbámulnák, föl a Holdra:
Egy jajgatás, egy roppanás.
Jó Csönd-herceg
Nagyot lépne és eltiporna.
Az általad és általam is kedvelt egzisztencialista és fenomenológiai filozófia szerint az ember legfontosabb dolga itt a földi életben az, hogy ráeszméljen: szabadsága és felelőssége igazából abban áll, hogy egyedüli példány a világban és életének egyes egyedül csak ő adhat értelmet! Az értelemadást az teszi teljessé, hogy, mint tartják, azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy földi életünk véges, így még inkább fontos, hogy ezt az értelemadási folyamatot ne halogassuk el.
Jó Csönd-herceg a hajcsár, az inspirátor, az élő felkiáltó jel, aki nap-nap után emlékeztet minket arra, hogy éljünk, alkossunk, szeressünk, kapcsolódjuk, tegyünk nap-nap után, mert ha nem, bekövetkezik a nagy Semmi, a nagy Minden. Csönd-herceg hajcsár, inspirátor és kérlelhetetlen ítész is egyben. Mit teszünk, hová megyünk, mire szánjuk, minek szenteljük életünket?
Kedves Gyuri! Nem tudom, hogy te választottál-e engem, vagy én téged beszélgetőtársnak, de talán nem is ez a fontos. 5 évvel ezelőtt egymásra találtunk és őszintén mondom, ha egy szem hallgatóságunk nem lenne, akkor is melléd ülnék hétről-hétre, hogy halljam gondolataid, melyek felelnek az enyéimre. Úgy felelnek, hogy közben hajtanak, inspirálnak, úgy felelnek, hogy közben élő felkiáltójelek is, amelyek nap-nap után emlékeztetnek engem arra, hogy éljek, alkossak, szeressek, kapcsolódjak!
Köszönöm, hogy vagy! Ilyen egyszerű – de ez a minden.
Kinga
(Szabó-Tóth Kinga Csepeli György üdvözlése című írása a Miskolciak köszöntik a 80 éves Csepeli Györgyöt! című kötetből.)