A húszévesek nagyon szenvednek. Egyedül vannak. Egy egész nemzedéknyi egyedüllét. Tudják, vágynak rá, nem tudnak mégsem kapcsolódni. Lógnak a közösségi média emlőin, képtelenek leválni, miközben gyűlölik, hogy függenek. A tanítványaim keserűen mondják, hogy reels- és TikTok túladagolásban fognak meghalni, mégsem hagyják abba.
Van egy angol kifejezés, "frictionless communication". Nem tudom, hogyan lehetne visszaadni magyarul: talán nehézségmentes kommunikációként. (Szó szerint súrlódásmentes kommunikációt jelent.) Az a lényege, hogy amióta a közösségi média kiszolgálja azt az igényünket, hogy csak olyan tartalmakat lássunk, amelyek tetszenek nekünk, visszariadunk az emberi kapcsolódás bonyolultságától. Az MI aztán csúcsra futtatja ezt az új függőséget. Nehéz egy másik emberrel kommunikálni? Stresszes? Szorongással jár? Igen. Mindenképpen stresszesebb, mint TikTok videókat fogyasztani vagy a ChatGPT-vel beszélgetni, mert ezek lényege, hogy kiszolgálják minden érzelmi igényünket. Úgy tervezték őket, hogy minél több időt fektessünk a velük való interakcióba, tehát ne okozzanak nehézséget.
Nehézség nélkül azonban nincs fejlődés. Nincs emberi kapcsolat.
Sherry Turkle-nek van egy interjúja most a New York Times-ban, ahol arra figyelmeztet, hogy ha nem tesszük a helyükre ezeket a rendszereket, egy nemzedék nő fel úgy, hogy képtelen lesz valódi emberi kötődésre, mert túl szorongáskeltőnek, túl nehéznek éli meg a digitális tartalomfogyasztáshoz képest. A TikTok olyan, mint a heroin: pillanatnyi szintetikus boldogság, tartalom nélkül. Destruktív. A valódi emberi gondolkodás és cselekvés terét törli el.
(...)