Sziasztok!
Egy bizalomhiányos társadalomban talán ez az egyik legnagyobb feladatunk: nemcsak változást elérni, hanem közben bizalmat is építeni.
A videó beégetett felirata alapján:
Sziasztok, jó reggelt! Hét közepe van, szerda. És azon gondolkodtam ma reggel, hogy nagyjából fél éve vagyunk benne ezekben a folyamatokban veletek közösen, amit úgy hívunk, hogy kormányzás.
És az a szó jutott eszembe – ezen gondolkodom napok óta –, hogy a bizalom… Merthogy nyilván egy óriási felhatalmazást kapott a kormányzat a választások segítségével, és nyilván most mi is érezzük, mint államtitkárság, ezt a fajta felhatalmazottságot, illetve persze sok minden mást is érzünk ezzel kapcsolatosan. És ezért hoznám ide a bizalom szót.
Ugye ez a munka, amit végzünk, szól arról, hogy van-e elég bizalmad magadban. Például, hogy egy kicsit magamról is beszéljek, hogy hogy vagyok én ebben a folyamatban. Merthogy nyilván itt napról napra kell bizonyítani. Milyen szép is ez a magyar nyelv: bizalom, bizonyítani és így tovább. És hát magamban is kell bíznom, hogy a nap végén nagyjából egészében rendben lesznek a folyamataink.
A másik, ami… A folyamat szó, amit az előbb mondtam. Tehát ez is összefügg a bizalommal. És ezzel kapcsolatban van egy személyes történetem.
Tavaly érettségizett a fiam, és egész évben úgy éreztem, hogy bíznom kell a folyamatban. Benne is kell bíznom, hogy szépen fogja teljesíteni, amit ő maga kitűz maga elé, és rendben lesznek a dolgok. Így vagy úgy, de rendben lesznek a dolgok.
És ezt az „így vagy úgy, de rendben lesznek a dolgok”-at arra is mondom, hogy lehet, hogy valami nem úgy lesz, ahogy teljesen elképzeltük. De én mindig valahogy egy picit fatalista voltam, és úgy éreztem, hogy a dolgok biztos, hogy úgy lesznek, ahogy azoknak lenniük kell. Hogy ilyen talányosan fogalmazzak.
Tehát én napról napra úgy vagyok benne ebben a folyamatban, hogy bízom abban, hogy ténylegesen az fog történni – kisebb-nagyobb döccenőkkel, kisebb-nagyobb kompromisszumokkal –, amit az ember elképzelt arról, amikor leszerződött erre a feladatra, amit úgy hívnak, hogy szakpolitika.
Aztán persze az is nagyon fontos, hogy van egy csapatom. Ugye szűkebb értelemben három helyettes államtitkár segíti… Ez nemcsak az én munkám, hanem lényegében a közös munkánkat, hiszen mindenki benne van ebben a folyamatban. Ti is, amikor kommenteltek, nyilván a különféle szakmai szervezetek, szakszervezetek. Nagyon sok ember van benne ebben a folyamatban.
És érezzük, hogy ez egy olyan erőtér, amit úgy hívunk, hogy politika vagy közpolitika, amiben mindig meg kell találni egy egyensúlyt. És néha ugye az egyensúly elvész. Néha ez egy kötéltánc, néha olyan, minthogyha egy pókfonálon mászkálnál. Szóval ez sem olyan könnyű.
Viszont ha van egy jó csapatod, akkor a folyamat egyszerűbb. És meg kell hogy mondjam, hogy azok az emberek, akikkel együtt dolgozom, napról napra bizonyítják, hogy nagyon különbözőek vagyunk, viszont mindig van valami, amiben hasonlítunk. Mert minden helyettes államtitkárommal meg tudom mondani, hogy mi az a közös pont, ami minket nagyon is összeköt.
Mind a három helyettes a szakterületének nagyon jeles képviselője, úgyhogy mindig meg tudok benne bízni, hogy amit ők kitalálnak, és az a szakterület, amit ők felügyelnek, úgymond az rendben lesz.
Úgyhogy továbbra is kérjük a bizalmatokat. A folyamatok nem könnyűek, nem egyszerűek, ez a politika. Úgy is lehet mondani, hogy egy játék, de komoly játékról van szó. Sokszor tényleg az erő–ellenerő, hatás–ellenhatás törvénye működik. Még jó, hogy fizika tagozatra jártam a gimnáziumba.
És én változatlanul úgy gondolom, és ezért vagyok itt, napról napra ezért tudok dolgozni, mert tényleg úgy gondolom, hogy lépésről lépésre jobbá tehető az, amit közös ügynek tartunk.
Köszönöm szépen a bizalmatokat! Támogassatok minket a jövőben is!