Jól csak szívével lát az ember. Látássérültként megtiszteltetés volt, hogy én is beszélhettem az MVGYOSZ Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából tartott eseményén. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne csak ezen az egy napon, hanem az év minden napján figyeljünk oda vak és gyengénlátó embertársainkra.

---------------------------------------------
👨‍🦯😎 LÁTÁSSÉRÜLT OLVASÓIMNAK:

A videó elején dr. Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter látható, amint egy pódium mögött állva beszél egy rendezvényen.

Ezt követően a felvételen váltakozó jelenetek láthatók: részletek az eseményen részt vevő, figyelmesen hallgató közönségről, a sorokban ülőkről, valamint a miniszter közbeiktatott, pódiumnál elhangzott beszéde.

A videó folyamán a miniszter beszéde – miközben a fehér bot jelentőségéről, a szabadságról és az önállóságról beszél – kiegészül olyan snittekkel, amelyeken összecsukott fehér botot tartó kezek, egy fekete vakvezető kutya, a rendezvényen fellépő gyerekek, valamint díjakat és kitüntetéseket átvevő, illetve átadó személyek láthatók.

A felvétel végén ismét dr. Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter összegző gondolatai hallhatók a pódiumnál, miközben a közönség vastapsban részesíti.