(...)

Az elmúlt másfél évtized kormányzati politikájának egyik legsúlyosabb kudarca, hogy egyre többeket hagytak az út szélén. Igen, el kell ismerni a NER elején indított egyes programok sikerét, például a foglalkoztatás növelésében. De beszélni kell arról is, hogy a Fidesz-kormány addig szedte el a jogi és pénzügyi eszközöket az önkormányzatoktól, addig hagyta elrohadni vagy tudatosan építette le a helyi élet alapvető kereteit biztosító infrastruktúrát – vasút, rendőr, háziorvos, szociális ellátás –, míg e közösségek önvédelmi képessége végletesen meggyengült.

Ez találkozott azzal a drogpolitikával, ami sem tiltani, sem tűrni, sem kezelni nem ott és nem úgy próbált, ahol és ahogyan erre szükség lett volna. T. Danny elkokainozott orra nyilván érdekesebb a bulvárnak és a politikának is, mint a vidéki herbálfogyasztás. De amíg emez csak szipogott a belvárosi luxusklubban, míg volt mivel, addig Öcsödön egy tizenhat éves fiú képes volt agyonverni egy nyolcvanöt éves embert, hogy drogra szerezzen pénzt.

Legyen világos: itt nem egy-egy kellemetlen találkozásról, nem a szegénység esztétikai problémájáról beszélek.

Hanem arról, amikor a mindennapi életet kezdi fölzabálni a félelem.

Amikor már nem mersz otthagyni semmit az udvaron, amikor az idős ember fél ajtót nyitni, amikor a rendőri intézkedésnek nincs visszatartó ereje. De ez még ugyanúgy nem látszott a Rómer Flóris utcából, mint a Duna másik partján csillogó loftokból. Szintúgy nem kavart be az elit életébe, hogy a Hős utcában pörgött a Trainspotting-remake. Egészen addig, amíg a vidék és a városszél nyomora a visszaváltható palackok nyomában föl nem fedezte a belvárost.

(...)

Tegyük fel, hogy holnaptól nem lehet készpénzre váltani a palackokat. Vagy menjünk tovább a gondolatkísérletben: egyáltalán nem jár többé pénz a visszaváltásukért. Hazamegy „vidékre”, aki az 50 forintos betétdíjakért jött ide? Visszamegy oda, ahol nincs munka, nincs orvos, és már a szomszédból sincs mit ellopni? De nem ám. Van ez a Churchillnek tulajdonított mondás, miszerint „Sztálin két hibát követett el: megmutatta Európának az oroszokat, és az oroszoknak Európát”. Nos, itt valami hasonló történt. Ha a mélyszegény faluból valaki megjön flakonozni a zsíros belvárosba, vajon a betétdíjak elmúltával visszamegy a szegénységbe, vagy marad itt, ahol sokkal több az esély az alternatív bevételekre?

Nem állítom, hogy a palackgyűjtőkből automatikusan rablók lesznek. De pont abból nagyobb valószínűséggel igen, aki már ma is a legjobban zavarja az embereket. Aki drogra költi. A függőség nem szűnik meg attól, hogy a fogyasztónak elveszed az egyik pénzkereseti lehetőségét. És aki eddig a palackgyűjtésből is tudta finanszírozni a fogyasztását, az más módot keres rá.

(...)

Lehetne követelni azt is, hogy egy rendőri intézkedésnek legyen következménye. Nem egyszer voltam szemtanúja, amint a kiérkező rendőrök megelégedtek egy „ugye tud maga viselkedni, ne kelljen többször jönnünk” búcsúmondattal, amit az érintett röhögve hallgatott végig, majd az egyenruhások távozása után folytatta azt, amit addig csinált. Egyébként a megállókban sincs a „Dohányozni tilos” felirat alatt, hogy „kivéve, ha falkába verődve, büdösen és részegen fújják a nyugdíjasok meg a gyerekek arcába a füstöt”. Most, hogy ennyire összecimborált Karácsony Gergely és Vitézy Dávid, ideje volna az eredeti közlekedésrendészeti elképzeléseket megvalósítani. A BKK-rendészet már létrejött, de működjön a feladathoz szükséges létszámmal, eszközökkel és következetességgel.

(...)

Empátia meg ahhoz kellene, hogy felismerjük: ezeknek az embereknek van nevük, TAJ-számuk, történetük. Járna nekik szociális és egészségügyi ellátás. Akkor is, ha piszkosak. Akkor is, ha függők. Akkor is, ha a jelenlétük kellemetlen, sőt, amikor a magatartásuk miatt rendőri intézkedésre is szükség van. És járna a vidéki embernek is a biztonság. Annak, akinek a tyúkját ellopták, a házába betörtek, a gyerekét megfenyegették. Ők most falun meg a szegényebb kerületekben annyit látnak, hogy az úri nép megriadt a herbálosoktól, és a palackpénz elvételével szeretné őket „hazatoloncolni”.

Mely elképzelés egyfelől önző dolog, hisz az elit számára kényelmesebb, előző fázist állítaná vissza, ami mindenki másnak rossz volt. Másfelől pedig ostobaság, mert ez így nem visszacsinálható. Felelős kormány ezért ma nem a flakonozást kezdi átszabni, hanem pont ahhoz nyúl utoljára. És azzal foglalkozik inkább, aki bajt kever meg aki bajban van.