Amikor az új kormánynak az előzőtől eltérő hatalomgyakorlásáról beszélünk (ezt szokás a mostani kormánypárti politikai szótárban rendszerváltásnak nevezni, bár szerintem helyesebb a rezsimváltás kifejezés), akkor általában két dolgot értünk alatta:
1. milyen módon él a kétharmados hatalmával az új többség, hogyan, mennyire önkorlátozó vagy éppen politikai érdekeit és hatalmát erősítő módon változtat a szabályokon,
2. milyen személyzeti politikát folytat, amikor lehetősége van közjogi pozíciókat betölteni, hozzá szorosan kötődő vezetőket választ vagy inkább olyanokat, akik sem egzisztenciálisan, sem politikai álláspontjuk alapján nem tekinthetők a saját embereiknek.
Az első szempont alapján még nagyon korai lenne eredményt hirdetni, hiszen a lényeges dolgokról (alkotmányozás, különösen a választási rendszer kérdése) még alig tudunk valamit. Amit eddig láttunk, abban volt ilyen is (államfői pozíció egymondatos alkotmánymódosítással történő megszerzése) és olyan is (alkotmánybíróság jogköreinek visszaadása), de itt tényleg érdemes még várnunk.
A második szempontról viszont már egyre többet tudunk, ahogy a táblázatból is látszik, néhány hónap alatt 15, a végrehajtó hatalomtól független pozíciót töltött már be a parlament, ma pedig 2 újabb bejelentésre került sor. Személyek megítélésről persze sokat lehet vitázni, aki az egyik oldal szemében független szakértő, a másikéban gyakran pártkatonának látszik. Ezzel együtt szerintem a mintázat elég világos: egy kisebb részükről a feltételezett szakmai hozzáértésükön túl keveset tud a nyilvánosság, ami azt is jelenti, hogy csak nagyon erőltetetten lehetne őket politikai oldalakhoz köti (például Sonnevend Pál és Tasnády Katalin), míg a többség 2026 előtt egyértelműen szemben állt a Fidesz-világgal (leghangosabban talán Unger Anna és Polyák Gábor), de nem elkötelezett tiszások voltak, hanem (2026 előtt) ellenzékiek.
Nyilván a Tisza helyzete speciális, hiszen fiatal pártként nincs olyan holdudvara, mint egy évtizedek óta működő politikai közösségnek. Ha hozzájuk kötünk mindenkit, aki 2026 előtt ellenzékinek számított a nyilvánosságban, akkor mondhatjuk, hogy a megválasztott vezetők döntő többsége valóban ebből a körből kerül ki. Ha azonban elfogadjuk, hogy a 2026 előtti ellenzékiségből sokféle viszonyulás következhet a Tisza-kormányhoz, akkor egyetérthetünk abban, hogy a hatalomgyakorlás ezen eleme nem úgy működik, mint amikor a Fidesz volt parlamenti képviselőket, minisztereket, a párthoz és annak vezetőjéhez ezer szállal kötődő embereket választott ezekbe a pozíciókba.