A bejegyzést ajánlom elsősorban a magyar sajtó, riporterek, újságírók, főszerkesztők etc. figyelmébe, illetve azokéba, akiket érdekelnek a Nyitott Akták, a múlt, az ok és okozat, a “certain regard” - ha már filmmániás vagyok-, a kutatás, tényfeltárás, az igazságra való törekvés, a világtörténelem.
*NYITOTT AKTÁK JEGYÉBEN*
Azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel nyilván a felére csökken az ismerőseim száma, megosztó poszt ez, de meg is lehet osztani - szmájli -, viszont tisztellek benneteket annyira, hogy nem bujkálok, nem tagadom le a tényeket, nem hazudozok nektek, eddig is nehéz volt hallgatnom, de 8 évesen már sejtettem, hogy más vagyok, mint a többiek, hogy olyasmiket enged apu, amit más gyereknek nem, viszont szinte mindent tiltott és megtiltott és eltiltott, amit akkor persze nem értettem.
Börtönbe zárt, gyakorlatilag egész életemben rettegtem tőle.
Mert a haláláig nem árulta el az igazat, és a lényeget is csak előtte 10 hónappal vallotta be: hogy ő is rettegett, halálosan rettegett, hogy velem megzsarolhatják, hogy nem lesz képes tisztán gondolkodni, ha a gyereke élete a tét. És rettegett attól, hogy az élete kihat majd az enyémre is.
Fogalmatok sincs, milyen volt úgy felnőni, mintha kiképzőtáborba zárva léteznék, a szabadságra nap mint nap hiába várva, érthetetlen családi viszonyok és titkok, suttogások, lelakatolt szobák és páncélszekrények között vigyázzban állni.
Nem akarom apám emlékét meggyalázni, de mégsem hazudhatok. Az ő félelme, a rettegése, hogy nekem is meg kell fizetnem egyszer az ő bűneiért, nem volt alaptalan. Mert egyvalamit nem vitathatok vele kapcsolatban: mindig igaza volt. Mindig mindenben. Most is.
*************************************
APÁM, SZABADI LÁSZLÓ HAZÁNK EGYIK LEGVESZÉLYESEBB HÍRSZERZŐJE VOLT - ESCOBAR ÖSSZEKÖTŐJE, TŰZHARCOK TÚLÉLŐJE - APÁM, A KÉM
Újságíróként és oknyomozóként pontosan tudom, hogy ha nem én írom meg a saját történetemet, megírják helyettem mások - féligazságokból, hazugságokból, pletykákból.
Ezért most elébe megyek ennek, és elmondom a nyers igazságot arról az emberről, aki felnevelt, akitől igazából féltem, mert értelmezhetetlen volt a viselkedése, a ridegsége, aki ajándékok tömegét hozta kéthetente, aki folyton eltűnt, majd felbukkant, de aki mégiscsak embert faragott belőlem, és aki nem egyszer megmentett önmagamtól, aki igazából szeretett, most már tudom. Az apámról.
Dr. Szabadi László rendőrőrnagy a Kádár-korszak egyik legveszélyesebb, mélyfedésben dolgozó hírszerzője volt. Fantom, akinek az élete a legdurvább hollywoodi kémfilmeken is túltesz.
Miközben hivatalosan impexes külkereskedőként utazott, valójában a szocialista blokk legfélelmetesebb szürke zónás játszmáit irányította: ő volt az egyik közvetlen operatív összekötő a kolumbiai kábítószer-kartellek és Pablo Escobar világa, illetve a magyar titkos csatornák között.
Biológiai határait kitolva, napi két óra alvással és erős stimulánsokkal tartotta magát folyamatos harckészültségben.
Ott volt fedésben a palesztin terrorba torkolló - rosszul vagyok attól a rettenettől, ami ott megtörtént- 1972-es müncheni olimpián is, a dél-amerikai és panamai forrópontokon pedig nem egyszer keveredett tűzharcba.
A túlélésért játszott: a térdében maradt lövedék és a kapott parancsok arra kényszerítették, hogy ha a helyzet úgy kívánta, fegyvert rántson - és minden bizonnyal embert is ölt a küldetései során.
Amikor már nem bírta gyomorral a mocskos játszmákat, az egyik külföldi útjáról egyszerűen nem tért haza.
Másfél évig tartó, kíméletlen hajtóvadászat indult ellene: a Belügyminisztérium BM III/I. Csoportfőnöksége - a polgári hírszerzés-, a katonai elhárítás és a szövetséges keleti blokk társszervei üldözték Európán keresztül.
De tehetetlenek voltak. Apám a zsenialitásának köszönhetően mindig egy lépéssel előttük járt. Fejből tudta Párizs, München és a nyugati nagyvárosok összes titkos menekülőútvonalát, sikátorát és átjáróházát, így képtelenek voltak csapdába csalni.
A hajszának végül nem a nyomozók, hanem a szíve vetett véget: olyan halálosan szerelmes volt anyámba, hogy nem bírta nélküle. Másfél év bujkálás után önként besétált a tűzbe és hazatért, pedig pontosan tudta, hogy a hazaárulásért cserébe a legsúlyosabb ítélet, akár a halálbüntetés is várhat rá.
Ez az ő története röviden. A többit pedig megírom én magam, illetve filmre visszük Jamrik Leventével, rajtam kívül az egyetlen hiteles forrással, akit az egyik titkos lakásában fogadott és elmondta neki önmagáról az igazságot. Legalábbis egy részét. Mindent még nekem sem..
#mindenki @kiemelt megjelenítés #escobar #müncheniolimpia #tűzharcok #kettősélet #NyitottAkták #Apám #myfather #aperfectspy #1972SummerOlympics #DoubleAgent #hungariandrugs #Kádárkorszak #SzabadiLaszlo #JamrikLevente