Eddig is súlyos morális kérdéseket vetett fel az ún. aktanyilvánosság ügye. Pontosabban annak a kezelési módja. De Lezsák Sándor hírbe hozása, majd az alábbi közlemény megjelentetése az egész eljárást hitelteleníti. Ezt a gyalázatot a rendszerváltás egyik ikonikus alakjával nem szabadott volna elkövetni. Ez nem egy kis “félreértés”, nem is “informatikai hiba”, hanem BŰN. A magyar társadalom állapota így is rettenetes, a gyűlölet, az irigység, a káröröm, az egymás ellen való uszítás hihetetlen mértékeket öltött.
Én mindig a legszélesebb transzparencia híve voltam, tudva azt, hogy nem feketék és fehérek a dolgok, s hogy minden egyes esethez külön magyarázat kell. Ám így ráömleszteni a társadalomra egy hatalmas adatbázist egy sor szenzitív adattal, nem szabadott volna. Az is várható volt, hogy ebből politikai boszorkányüldözés is lesz.
Például újra Csurka István nevétől hangos a sajtó. A legtöbb orgánum az elsők között közölte a nevét, mintha új információ lenne, hogy van róla hatos karton. Bármit is gondoljunk a kiváló író Csurka későbbi politikai nézeteiről, egy biztos, sosem jelentett. Sosem működött együtt az állambiztonsággal. És ezt már sokszor megtárgyaltuk a nyilvánosság előtt is - láthatólag hiába. A szintén citált Torgyán József története is arra mutat rá, még a legnehezebb időkben is ellen lehetett állni a hatalomnak.
Vajon mi a különbség Csurka István, Gyurgyák János és Tarr Zoltán miniszter édesapja között? Ha jól értem Gyurgyák és a kulturális miniszter szavait, sem a Századvég alapítója, sem Tarr Zoltán édesapja nem adott le sosem jelentést, a beszervezésük ellenére sem működtek együtt az állambiztonsággal. Ha ez igaz, akkor ők részben a diktatúra áldozatának is tekinthetők, de a jelenlegi eljárás áldozatának mindenképpen. Ugyanakkor Csurka történetét évtizedek óta ismerjük, Gyurgyák viszont sosem lépett a nyilvánosság elé, két könyvszakmai okfejtés, moralizáló politikai kinyilatkoztatás között sem maradt arra ideje, hogy elmondja, ilyen vagy olyan kényszer hatására aláírt az előző rendszerben, de sosem jelentett, sosem okozott kárt méásoknak, viszont sajnálja a dolgot. Személyesen ismerve őt, én készségel el is hittem volna neki. Most már nehezebben hiszek el bármit is, s ez is azt mutatja, milyen emberi, morális károkat okoz a mostani eljárás, mert a bizalom egyébként is gyenge szövete még jobban szétfoszlik ebben a számos lelki problémával küzdő társadalomban.
Az ÁBTL mostani nyilatkozatával még egy gond van: mi lesz, ha valódi ügynökök sora fog arra hivatkozni, hogy ők is csak egy informatikai hiba miatti félreértés eredményeképpen kerültek a listára?
Ceterum censeo: az alábbi nyilatkozatnál többre van szükség, egyrészt körültekintőbb eljárásra és nyilvánosságra, másrészt a kormányzatnak is bocsánatot kell kérnie Lezsák Sándortól!