🍊 LEZSÁK LAKITELKE: AHOL EGYKOR EGY ÓCSKA SÁTOR ÁLLOTT, MA GICCSES KŐHALOM

Egykor egy egyszerű, legendássá vált sátor állt a magyar rendszerváltás egyik fontos helyszínén.

A lakiteleki sátor idején még gyerek voltam, de tudom, hogy akkor sokakat remény töltött el, hogy végre elindult valami mozgolódás, valami új, valami jobb lehet, hogy véget ér majd a diktatúra, és egy szabadabb, tisztább, igazságosabb ország épülhet...

Az akkori Lakiteleknek kétségtelenül fontos, dicsőséges szerepe volt ebben a történelmi folyamatban, és én erre az egykori Lakitelekre, arra a sátorra nagy-nagy tisztelettel gondolok...

És most, a lakiteleki találkozó negyvenedik évfordulójához közeledve, a főszervezők egyikének, a közben fideszessé és lelkes DPK-tag­gá váló Lezsák Sándornak is felbukkant a neve a nyilvánosságra hozott állambiztonsági adatok között.

Persze, egy mágnesszalagos nyilvántartás önmagában nem bizonyítja, hogy valaki ügynök lett volna, ahogy Lezsák is azt állítja, hogy őt figyelték meg, nem pedig ő jelentett másokról.

Ezt az állítását és valódi korabeli szerepét is a dokumentumok alapján kell majd megvizsgálni.

Számomra nem is az a kérdés, hogy ügynök volt-e, hanem az, hogy mi lett azokból az általa is képviselt eszményekből, amelyekről abban a régi sátorban ő maga is beszélt.

Akkor vélhetően maga sem gondolta, hogy pár évtized és egy újabb, nemzeti színbe csavart pártállam részesei leszünk, amelynek építésében vállal majd aktív szerepet, és hogy adófizetői pénzekből az ócska sátor helyén egy luxusgiccses és fenntarthatatlan komplexumot épít.

Ilyen a hatalom torzító ereje. Óvakodjon ettől mindenki!

Az a legszomorúbb ebben az egészben, hogy annak a régi sátornak a szellemiségét éppen Orbánék számolták fel, és helyette a megalkuvást, a lojalitást, a pénzt és a hatalom szeretetét választották.

Sajnálom.