Nem emlékszem, hogy sokan voltunk, akik - amikor a kormány ünnepélyesen bejelentette, hogy október 23-án nyilvánosságra hozzák a Kádár-rendszer ügynökeinek listáját - megpróbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy milyen
meggondolatlan és veszélyes döntésnek tartjuk az ilyen listák összeállítását és rázúdítását a nyilvánosságra.
Amikor erről először írtam bő félévvel ezelőtt az Élet és Irodalomban, akkor általam emberileg és szakmailag is sokra becsült értelmiségiek ugrottak nekem, hogy fedezni kívánom a Kádár-rendszer besúgóit.
Nem, nem kívánok és nem is kívántam senkinek a szennyesét takargatni. Csak az elmúlt években sok-sok órát töltöttem a családomról készült titkosszolgálati jelentések olvasásával, és kb. 30 éven keresztül beszélgettem erről Kenedi Jánossal, aki elsőként írt könyvet a titkosszolgálatok működéséről, a megfigyelések és jelentések természetrajzáról, és elismerten a legkomolyabb szakértője volt a kérdésnek. És a legmagasabb fokú erkölcsi normák által vezérelve tette mindezt. Talán mondhatom, hogy ebben a kérdésben az ő tanítványa vagyok. És biztos vagyok benne, hogy ő ugyanúgy helytelenítette volna azt, ami most történik, ahogyan én is.
És nem a múlt megismerése ellen, hanem éppen annak érdekében helytelenítem ezt. A szakértők megállapítása szerint 150-200 ezer körül mozog azok száma, akik 1947-től együttműködtek a diktatúrák titkosszolgálataival, közülük most 53 ezer un. ügynök neve és személyi adatai kerülnek nyilvánosságra.
Ez azt jelenti, hogy négy ügynök közül egynek kell elvinni a balhét,
a többiek boldogan élnek, ha már rég meg nem haltak.
Akik pedig meghaltak, azoknak a leszármazottai hordják a bélyeget. Anélkül, hogy bármi kiderülne róluk, azon kívül, hogy készült róluk 6-os karton vagy felkerültek a mágnesszalagra, tettek-e bármit is polgártársaik ellen, írtak-e jelentéseket, és ha igen, akkor mit írtak. Hogy ártottak-e honfitársaiknak ezekkel a jelentésekkel, vagy a titkosszolgálatok számára értéktelen információkat szolgáltattak. A 6-os kartonokból nem derül ki,hogy azon kívül, hogy aláírták a beszervezési nyilatkozatokat valóban együttműködtek-e a titkosszolgálatokkal.
Itt van pl. Csurka István és Torgyán József esete. Őket mindenki ismeri és most sokan elégtételt éreznek, hogy lám-lám ők is be voltak szervezve.
Csakhogy Csurka és Torgyán egyetlen ügynökjelentést sem írt,
vagy legalábbis egyetlenegy ilyesmi sem került elő, ezért méltatlan, hogy most egy listán szerepelnek azokkal, akik évtizedeken keresztül jelentgették fel barátaikat, ismerőseiket, munkatársaikat.
Vagy látom ott Várszegi Asztrik nevét. Aztán zárójelben, hogy megtagadta az együttműködést. De rajta van a listán és ráfröccsen a sár. És nyilván számtalanul kerültek fel teljesen ártatlanok ugyanide. Olvasom a kommenteket a közösségi médiában és kiráz a hideg. Valaki azt írja, "végre tudom, hogy ki ölte meg az apámat". Azért mert talált egy nevet a listán...
2009-ben az un. Kenedi-bizottság megállapította, hogy az iratok kb. 40 százaléka eltűnt az dokumentumok közül.
Ami az én családomat illeti, a mi esetünkben én úgy saccolom, hogy legalább a jelentések 70 százaléka nincs meg.
Miközben az édesapámat az ötvenes évek elejétől fogva több mint ötven ügynök figyelte és írt jelentést róla,
az előkerült dokumentumok száma elenyésző. Az édesanyámról mindössze néhány, rólam és testvéreimről egyetlen jelentés sem került elő. Márpedig az elképzelhetetlen, hogy minket ne figyeltek volna meg, elsősorban az édesapánk miatt, de azért is, mert mi magunk is részt vettünk az ellenzék tevékenységében. Ugyanakkor annak az embernek a jelentései közül, aki 30 éven keresztül megfigyelt minket és jelentett rólunk, egyetlen egy jelentése került elő, az is véletlenül. Pedig nyilvánvaló, hogy havonta több ilyet írt, hiszen minden szombaton megjelent nálunk "vendégségbe".
(...)